|
|
 |
|
 |
- A hallgatók fóruma - 4. folyt.
|
Büszke vagyok, hogy két MDF-képviselő tanár: dr. Dedreczeni, és
dr. Raffay. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki a rendszerrel
szembeszálljon. És éppen az erkölcsileg, jellemileg, pénzügyileg és
képzettségben is lezüllesztett tanári társaságból került ki ez a két
tehetséges, talpraesett, bátor kiállású ember. Hiszen az értelmiségi
rétegnek éppen az oktatói része volt talán a legjobban megfélemlítve
és felhigítva.
Ismétlem: csoda, hogy azért a pedagógus-társadalomnak is
maradtak gerinces tagjai, akik a magyarságtudatot képesek voltak
ébren őrizni a vörös szennyáradatban. És vannak még bátran harcba
induló fiatalok. Hiszen az új képviselők is még nagyon fiatalok. De
mennyire fiatal még Orbán Viktor, akinek merész kiálását, őszintén
csodálom. Példaképül állítom tanítványaim elé. Volt már vitám
miatta. No, nem a tanítványaimmal, hanem tanártársaimmal.
De talán lesz feltámadás abból a hatodik koporsóból, amelybe ez
a rendszer temette az én generációm életét és a magyar fiatalság
jövőjét -, amint ezt Orbán Viktor június 16-ikán mondta.
- A másik tanárnő, aki a múlt héten írt nekünk szintén
Budapesten, magyart tanít, gimnáziumban. Rövid kísérőlevelében azt
írja: volt egy diákja, első gimnazista, aki gyakran el-elbóbiskolt
az órákon. De mielőtt még a tanárnő sort keríthetett volna arra,
hogy beszélgessen vele, milyen gondja, baja lehet, egy nap levelet
talált az asztalán. Ennek a másolatát küldte el nekünk azzal a
megjegyzéssel: képtelen lennék arra, hogy rossz néven vegyem tőle,
ha el-elalszik. Az elsős diák először a nyolcadikos osztályfőnökére
emlékezik. (folyt.)
1989. augusztus 26., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|