|
|
|
|
Für Lajos: új biztonságpolitikát kell kidolgozni
|
1990. június 20., szerda - Magyarországnak a jövőben
körkörös katonai védelemre van szüksége, ezért már megkezdődött az
ország nyugati részében egyelőre még túlsúlyban lévő alakulatok
átcsoportosítása. Erről Für Lajos honvédelmi miniszter beszélt
szerdán a HM-ben tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: néhány
hónapon belül ki kell dolgozni az ország új biztonságpolitikáját. Ez
azért sürgős feladat, mert - mint ismeretes - hazánk 1991 végéig ki
akar lépni a Varsói Szerződésből, illetve a szovjet csapatok
kivonása új helyzetet teremt a magyar biztonságpolitikában. Ennek a
jövőben három alappillére lesz. Mégpedig: hazánk kapcsolódása az
összeurópai biztonsági rendszerhez; regionális együttműködés,
elsősorban az Adria-Alpok térség országaival; valamint kétoldalú
megállapodások megkötése a szomszédos országokkal, és azokkal az
államokkal, amelyek meghatározó szerepet játszanak Európa
biztonságának megteremtésében.
Szólt arról is, hogy a hadseregben tavaly megkezdett létszám- és fegyverzetcsökkentés tovább folytatódik, s 1992-re 107 ezerről 75 ezerre csökken a magyar katonák száma. Ebből egyébként 50-51 ezer a sorkatona. Mint mondta, a Magyar Honvédség fegyverzete mára meglehetősen elavulttá vált, egyes fegyverfajták pedig működésképtelenek. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy miután jövőre a magyar-szovjet kereskedelemben áttérnek a dollárelszámolásra, elképzelhető, hogy a jövőben egyes fegyverfajtákat nyugati országokból szereznek be. Szó van arról is, hogy néhány hadieszközt a magyar ipar állítana elő.
Az MTI kérdésére elmondta: a HM tárgyalásokat kezdett a Belügyminisztériummal arról, hogy a jövőben a határőrizet felügyelete a honvédséghez kerül, de erről részletek még nem ismeretesek. Szólt arról is, hogy a minisztérium teljes felső vezetése kicserélődött, s lesznek további - de nem tömeges - személycserék is. Utalt arra, hogy a 47 tagú tábornoki kar (egy éve még 87-en voltak) jelentős része elmúlt 50 éves. Elhangzott az is, hogy zsoldos hadsereg egyelőre nem lesz Magyarországon, mert egy hivatásos katona ellátása hatszor annyiba kerülne, mint egy sorkatonáé. (MTI)
1990. június 20., szerda 12:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|