|
|
|
|
Alapvető szervezeti változások a Belügyminisztériumban (1. rész)
|
1990. június 11., hétfő - Horváth Balázs belügyminiszter
hétfőn vezetői értekezleten ismertette a tárca új szervezeti
felépítését, s egyidejűleg bemutatta vezető munkatársait: Morvay
István politikai államtitkárt, Verebélyi Imre közigazgatási
államtitkárt, Kara Pál közigazgatási, Korinek László rendészeti és
Komor Attila gazdasági helyettes államtitkárokat, valamint Bosánszky
Lajost, a kabinetiroda vezetőjét.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az új szervezeti felépítés kifejezetten azt a célt szolgálja, hogy a minisztériumi munka igazodjon az új, többpártrendszerű kormányzati irányítás követelményeihez, jobb feltételeket teremtsen a szakmai munka érvényesüléséhez és gyorsítsa a rendőrminisztérium valódi civil minisztériummá válásának folyamatát. Jelezte, hogy az új szervezeti felépítésnek elő kell segítenie az irányítói és a kiszolgálói feladatok pontos szétválasztását, valamint a döntési lépcsőfokok csökkentésével az ügyintézés gyorsítását. Fontosnak ítélte, hogy az új szervezetben tevékenykedő vezetők és munkatársak kiválasztásánál ne a politika, hanem a szakmai tudás, az emberi tisztesség és becsület szempontjai érvényesüljenek.
Horváth Balázs az MTI munkatársának elmondta, hogy a minisztérium kormányzati irányítási feladatokat ellátó főosztályainak száma több mint egyharmadával csökkent. Megszünt a több tucat főcsoportfőnökség, csoportfőnökség és számos osztály. A jövőben a miniszter közvetlenül felügyeli a kormányőrséget, a belső ellenőrzési szolgálatot, a Rendőrtiszti Főiskolát, valamint az Államigazgatási Főiskolát, illetve a sajtó, közművelődési és tájékoztatási titkárságot. A létrehozott kabinetiroda tagja a miniszteren kívül a politikai és a közigazgatási államtitkár, a kabinetiroda vezetője, valamint négy külső szakértő. A rendészeti helyettes államtitkár felügyeli az Országos Rendőrfőkapitányságot, a Határőrség Országos Parancsnokságát és a Tűzoltóság Országos Parancsnokságát. Mint mondta: változás lesz az is, hogy a határőrzési feladatok a jövőben a Honvédelmi Minisztériumhoz kerülnek, a határrendészet, illetve az útlevélkezelés azonban továbbra is a BM-hez tartozik. A HM-től a BM-hez kerül a polgári védelem, s eszközeinek egy része a tűzoltóságé lesz, azért, hogy az esetleges kisebb katasztrófák elhárításához megfelelő eszközökkel rendelkezzenek. (folyt. köv.)
1990. június 11., hétfő 19:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|