|
|
|
|
Lengyel ,,sztrájklevél,, (1.rész)
|
Varsó, 1990. május 27. vasárnap (MTI-Panoráma) - Szinte az
egész lengyel tengermellék, azon belül a legfőbb balti-tengeri
kikötők forgalmát is megbénította a lassan két hete tartó és egyre
szélesedő lengyel vasutassztrájk, amely valamennyi résztvevő
szándéka ellenére mindinkább politikai üggyé, az egész országot
destabilizációval fegyegető problémává növi ki magát a közigazgatási
választások előestéjén.
A nem egy helyen éhségsztrájkot is folytató vasutasok elkeseredett tiltakozó akcióját csaknem valamennyi lengyel politikai erő, de a határokon túli politikai tényezők is a Mazowiecki-kormányhoz intézett első komoly figyelmeztetésnek tekintik: nincs minden rendben a szigorú gazdasági program körül, fogytán a lakosság eddigi, elismerésre méltó türelme.
A kormány - még az előző rendszerből ismert érveket felmelegítve - háromszor is nemet mond. ,,Nem,, politikailag, mert a sztrájk a szakszervezeti struktúrákon kívül, a törvényes eljárásokat be nem tartva tört ki, tehát illegális. (A kormány szóvivője szerint korábban, a totalitárius rendszerben helyén való volt ez a tiltakozási forma, de ma a demokratikus Lengyelországban megengedhetetlen) ,,Nem,, közgazdasági szempontból, mert a követelések teljesítése a gazdasági programot ásná alá, az infláció újjáéledését okozná. (Ez sem különbözik a korábbi kormányok érvelésétől) ,,Nem,, a demokrácia védelmében, mert a törvénytelen és a kormány által ,,zsarolásnak,, minősített módszerek nem tartoznak a demokratikus országok gyakorlatához - ez is ismerős (folyt.)
1990. május 27., vasárnap 14:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|