|
|
|
|
Torgyán József a kormányzásban való részvételről
|
------------------------------------------------
London, 1990. április 19. (BBC, A világ minden tájáról) - A magyar politikai helyzet alakulásához fűződik most következő interjúnk. Tegnapi híradások szerint a Magyar Demokrata Fórum elfogadta a Kisgazdapárt földkoncepcióját, és így megnyílt a lehetőség a Kisgazdapárt és a Demokrata Fórum koalíciója felé.
Szakonyi Péter különtudósítónk felkereste dr. Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt főügyészét és a párt parlamenti frakciójának vezetőjét, és azt kérdezte tőle: melyik földkoncepciót fogadta el a Demokrata Fórum, a régebbit, vagy a módosítottat?
- Az én megítélésem szerint a Független Kisgazdapártnak csak egy földkoncepciója volt, és egy földkoncepciója van. Ezt fogadta el a Demokrata Fórum. Tehát nevezetesen azt az elvi alapot, hogy az 1947. július elsejei tulajdoni állapotokból kiindulva rendezzük a földtulajdoni kérdéseket. Természetesen a részletek kidolgozásához még rengeteg adat beszerzésére van szükség, így nincsenek pontos felmérései a MÉM-nek, nincsenek meg azok az adatok, melyek alapján pontosan el lehet dönteni, hogy mely területeken érintetlenek a termőföldterületek, mely területeken nem lehet visszaállítani az eredeti tulajdoni állapokat. Így tehát számos részletkérdés csak ezután kerül megvitatásra, és amint mondani szokták: a részletekben rejlik az ördög. Tehát még igen sok és igen nehéz kérdésben kell közös nevezőre jutni ahhoz, hogy végül is a koalíciós földtörvény-javaslat elkészülhessen.
- De ezzel az elfogadással úgy tűnik, hogy a koalíció elérhető közelségbe került? (folyt.)
1990. április 19., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|