|
|
|
|
- Választási hadjárat - 1. folyt.
|
A múlt hét végén tartott választási nagygyűlések nem igazolják a fentebbi, egyoldalúan festett sötét képet. Biztató, hogy ezeken elsősorban a programok, a koalíciós partnerkeresés, a ma ellenzéki pártok konstruktív megoldási kísérletei kerültek az előtérbe.
A hét vége választási nagygyűlései és egyéb rendezvényein az MDF Tatabányán, Nagykanizsán, Pécsen és Veszprémben tartott választási nagygyűlést, emellett Debrecenben a párt liberális műhelye tanácskozott, Budapesten pedig országos reálértelmiségi találkozóra került sor. Az SZDSZ Esztergomban, Veszprémben és Dombóvárott tartott választási nagygyűlést, Budapesten pedig sajtótájékoztatón ismertette gazdasági programját. A Szociáldemokrata Párt Esztergomban és Budapesten tartott nagygyűlést, míg Veszprémben tudományos tanácskozást hívott össze. A Fidesz Veszprémben, a Kisgazdák Jánkmajtison és Tiszabecsen, a Kereszténydemokrata Néppárt pedig Galgagyörkön vonultatta fel vezetőiket.
Olyan egyre ismertebb politikusok, mint az MDF színeiben Antall József és Kulin Ferenc, az SZDSZ-től Pethő Iván, Tölgyessy Péter és Mécs Imre, a szociáldemokrata Petrasovits Anna, a Fidesz-től Kövér László és Szelényi Zsuzsa, a kisgazda Gerbovics Jenő és Nagy Ferenc, a kereszténydemokrata Hasznos Miklós voltak e gyűlések szónokai.
Bár még mindig sok a bizonytalansági tényező, a sok-sok párt mögött kibontakozik egy olyan pártstruktúra, amelyben már csak 5-6 párt marad versenyképes, és ez ma természetes. Mindegyik párt ma még tartja magát ahhoz, hogy koalíciós tárgyalásokra csak a választások után kerülhet sor, azért a komolyabb pártok már a koalíciós partnerkeresés jegyében komoly önmérsékletet tanúsítanak. (folyt.)
1990. február 19., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|