|
|
|
|
Magyar-koreai miniszteri tárgyalások
|
1989. november 22., szerda - A Ro Te Vu elnök kíséretében Budapestre érkezett miniszterek szerdán magyar partnereikkel folytattak megbeszélést.
Beck Tamás kereskedelmi miniszter Han Szung Szo kereskedelmi és ipari miniszterrel tárgyalt. Megállapították, hogy a két ország közötti árucsereforgalom az utóbbi időszakban jelentősen növekedett: az idén eléri az 50 millió dollárt, ebből 15 millió dollár értékű a magyar export, s 35 millió dollár az import. Mindkét fél hangsúlyozta érdekeltségét a közvetlen vállalati kapcsolatok bővítésében, s további vegyesvállalatok alapítását látják célszerűnek. A már meglévő vegyesvállalatok közül az Orion-Samsung 1990. április 1-jétől kezdi meg Jászfényszarun a színes televíziók gyártását. A mostani megbeszélésen szó volt egyebek közt mikrohullámú sütők közös gyártásáról, valamint gyógyszer- és kozmetikumgyártási kooperációkról is. Ez utóbbi iránt a Pacific Chemical koreai vállalat érdeklődik a Richter Gedeon Rt-nél. Horváth Ferenc ipari miniszter Ri Szang Hi tudományos és technológiai miniszterrel folytatott megbeszélést. Áttekintették a két ország közötti műszaki-tudományos együttműködés lehetőségeit. A magyar fél hangsúlyozta, hogy iparunk szerkezetének átalakításában számítunk a koreai tőkére, technológiára és menedzsmentre. A Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság keretében a két fél kidolgozza az együttműködéssel kapcsolatos elképzeléseket. Elvi megállapodás született a Budapesti Műszaki Egyetemen létrehozandó Közös Együttműködési Központról, amely kutatási és műszaki fejlesztési, valamint műszaki, felsőoktatási tevékenységet folytatna. Ri Szang Hi felkereste Fodor Lajost, a Budapesti Műszaki Egyetem rektorát is. A BME a diplomáciai kapcsolatok felvétele után elsőként kötött együttműködési megállapodást a Dankook magánegyetemmel. Ennek keretében jelenleg két koreai diák tanul Budapesten, s a jövő évtől minden évben négy magyar mérnökhallgató utazhat Szöulba. A tervek szerint januárban ugyancsak együttműködési szerződést kötnek a Koreai Köztársaság Állami Egyetemével. (MTI)
1989. november 22., szerda 19:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|