|
 |
 |
 |

A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének közleménye (OS)
|

1989. augusztus 30., szerda - A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége augusztus 23-ára hívta össze azt a fórumot, melyen a magyar társadalmat képviselő szervezetek közösen határoztak október 23. nemzeti ünneppé nyilvánításával kapcsolatos teendőkről. Ezt követően augusztus 29-én megalakult az a társadalmi bizottság, melyben jelenleg a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Független Magyar Demokrata Párt, a Keresztény Demokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Függetlenségi Párt, a Recski Szövetség és a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége képviselteti magát egy-egy küldöttel. Ezen a gyűlésen elhatározták a jelenlévő pártok és szervezetek képviselői, hogy az Országgyűlés felé - később - javaslataikat beterjesztik elfogadásra. Egyben határozat született arról is, hogy a társadalmi bizottságot 20-25 fős létszámra bővítik, s hogy a továbbiakban a szükséges előkészületeket ez a bizottság fogja elvégezni. A társadalmat menet közben rendszeresen tájékoztatják. (OS)
1989. augusztus 30., szerda 17:39
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|