|
 |
 |
 |

Ne legyünk 3.
|

Ahol vannak szövetkezetek, azokat a családi gazdaságok szervezik érdekeik szolgálatában, és nem mint nálunk megfordítva. A sztálinista nagyüzemi mezőgazdaság haszonélvezői azt ígérik, hogy ők alkotnak majd védőhálót a parasztság fölé. De így a dolog a talpa helyett a fején áll Ne a szövetkezetek és az állami gazdságok szervezzék meg a parasztságot, hanem a parasztság szervezzen, ahol és amire kell szövetkezeteket. Itt nem új agrárreform koncepcióról van szó, csak azt bizonygatom, hogy ne engedjük meg a menedzsereknek, hogy kisajátítsák a társadalom vagyonát. Szeretném, ha az elmondottakból nem az derülne ki, hogy menedzser ellenes vagyok, vagy éppen erre akarom az olvasókat meggyőzni. A menedzsereket a magyar társadalom legértékesebb elemei közé sorolom, bár e területen is volt kontraszelekció, noha nem akkora, mint az ideológia és a hatalom szférájában, ahol az alkalmatlanság természeténél fogva sokkal jobban rejtve maradt. A menedzsereket az élet, és a gyakorlat állandó próba elé állította, tehát menet közben fejlődhettek. Minél jobbak a menedzserek, annál nagyobb azonban a veszély, hogy hatáskörüket kiterjesztik olyan területekre is, amelyektől társadalmi érdekekből gondosan távol kell tartani őket. Nagy tragédia lenne, ha a bürokratikus állami tulajdonlást a menedzseri tulajdonás váltaná fel. Vagy sikerül nagyvállalati és a költségvetési szektor nagy többségét valóban társadalmasítani, vagy a politikai reformjaink sem épülhetnek tartós alapokra. (MTI-Press)
1989. augusztus 30., szerda 13:19
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|