|
 |
 |
 |

Bulgária: szeptember 1-től világútlevél
|

Szófia, 1989. augusztus 30. szerda (MTI-tud) - Továbbra is sok a kérdőjel a bolgár világútlevéllel kapcsolatban, amelynek a bevezetéséről szóló törvény szeptember 1-jén lép hatályba.
Egyelőre nem tudni például, hogy mennyibe kerül majd az új útlevél és azt sem, lényegesen módosul-e a nem szocialista országokba irányuló kiutazások engedélyezése. Szófia az új útlevélrendelet alapján ez év májusának végétől engedélyezte, hogy több mint 300 ezer bulgáriai muzulmán Törökországba távozzon. Az utóbbi időben a nem egészen 9 milliós lélekszámú Bulgáriából évente átlagosan mintegy 700 ezren utazhattak külföldre. A bolgár útlevéltörvénnyel foglalkozó minisztertanácsi végrehajtási utasításból annyi kiderül, hogy az útlevél 5 évig érvényes, azonban minden kiutazáshoz külön engedélyt kell kérni. Nem kell kiutazási engedély 14 szocialista országba történő utazáshoz, közöttük Albániába, Kínába, vagy a KNDK-ba. Az előírások szerint az útlevél tulajdonosának nyilatkoznia kell arról, hogy maximum 3, 6 vagy 12 hónapos külföldi tartózkodásra kér-e kiutazási engedélyt. A világútlevél bevezetésével foglalkozó bolgár sajtójelentések szerint többszöri (meghatározatlan számú) kiutazási engedélyt inkább csak szolgálati útlevélbe ütnék majd, ez két évre szól és bevezetik a statisztikai lapot. A világútlevélről szóló törvényt ez év tavaszán fogadta el a bolgár parlament. Akkor olyan nyilatkozatok láttak napvilágot, hogy az új útlevél nem kerülhet többe, mint amennyibe a nyugatra szóló útlevél került. Ez 120 leva, azonban az utóbbi időben olyan hírek terjedtek el Bulgáriában, hogy a világútlevél ara 500 leva lesz és minden egyes kiutazási engedélyért 80 levát kell majd fizetni. (Bulgáriában a népgazdaságban foglalkoztatottak havi átlagbére jelenleg 240 leva körül alakul.) A bolgár televízió minapi kommentárja szerint jövőre megháromszorozódhat Bulgáriában a kiutazók száma. Hogy a hatóságok mifajta kiutazók nagy számától tartanak, arra következtetni lehet abból, hogy az utóbbi napokban mind az írott, mind az elektronikus sajtóban megszaporodtak az olyan tudósítások, riportok, tájékoztatók, amelyek arról szólnak: milyen nehéz munkát vállalni az NSZK-ban és más nyugati országokban a külföldinek. Bulgáriában sokan várják, hogy napokon belül hivatalos választ kapnak az új útlevéllel kapcsolatban felmerült kérdésekre. +++
1989. augusztus 30., szerda 07:36
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek (08.30-09.18) - A paktum
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Nemzeti Kerekasztal politikai egyeztető bizottságának ülésén Kósáné Kovács Magda nyilatkozatot olvasott fel. Ennek lényege az volt, hogy a SZOT elnöksége a tárgyaló küldöttségek részvételét felfüggeszti. Ezt követően sor került a körülmények mérlegelése után a küldöttség meghatalmazásának végleges visszavonására. Ezzel a SZOT a tárgyalásokon való részvételét befejezte. Somogyvári István bejelenti: az MSZMP szükségesnek tartja, - hogy még ebben az évben, de mindenképpen az országgyűlési választások előtt - a köztársasági elnöki funkció létrehozását. Antall József szerint az államfői, illetve köztársasági elnöki intézmény bevezetését az 1946. évi első törvénycikkben foglaltaknak megfelelően kell eszközölni."
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (08.15-08.30) - Prágai bikaborjak
"Magamban levontam az egész ügy tanulságát: még egyszer olyan eseménysort nem indítok el, aminek nem látom a végét... átléptem azt a küszöböt, amit egy pártsemleges újságíró nem léphetett volna át.... a változás hamarosan teljesen új pályára állított."
SZER-hallgató telefonja:
"(ZENEÉRTŐ) "Jó estét kívánok! A legutóbbi Zene - Szó adásában Hajnal László Gábor foglalkozott a halálbüntetés kérdésével eltörölni vagy megtartani Magyarországon? Azt állította, hogy ő nem foglal ebben állást, holott van határozott álláspontja Azt hiszem, aki végighallgatta eszmefuttatásait, az könnyen rájöhetett, hogy ő a halálbüntetés pártolója, de ez mellékes. Csak hát nem szeretem az ilyen átlátszó trükköket. Na most, egy kitétele volt, ami miatt,.ami ellen tiltakoznom kell. Éspedig az, hogy úgynevezett humanisták azzal érvelnek a halálbüntetés ellen...hát bocsánatot kérek, én nem tartom magamat úgynevezett humanistának, hanem valódi humanistának, s én határozottan a halálbüntetés ellen vagyok, mert az én nevemben az állam ne gyilkoljon, ne öljön meg senkit."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|