|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
|
|
|
|
|
Mekkora a Ceausescu-vagyon?
|
Bern, 1990. január 11. (AFP) - Nicolae Ceausescu néhai román
diktátor Svájcban zárolt vagyonának összegét még mindig nehéz
fölmérni,- egyesek 400 millió dollárt érő aranyról beszélnek. A
svájci hatóságok eközben várják a hivatalos jogsegély-kérelmet
Bukaresttől, amely a forradalom pénzügyi támogatására szeretné
fordítani e tőkét.
Az új román kormány - még a Ceausescu-rendszer megdöntésének első napjait jellemző zűrzavar sűrűjében - jegyzékben kérte a svájci igazságügyi- és rendőrminisztériumot: zárolják a bankszámlákat, amelyeket a bukott diktátor, valamint családja és közvetlen környezete nyitott Svájcban. A jegyzék átvételekor egyébként Bern már elhatározta e számlák befagyasztását.
Bern január 31-ikei határidőt szabott a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa számára, hogy kellő formában előterjessze kérelmét, amely tartalmazza a Ceaausescu és környezete által eszközölt svájci átutalásokra vonatkozó összes szükséges adatot.
Jörg Kistler, a szövetségi igazságügyi- és rendőrminisztérium szóvivője rámutatott: a határidő nem szigorú, és a svájci hatóságok rugalmasságot fognak tanúsítani, "ha pár nappal hosszabb időre lesz szükség".
Mindenekelőtt a következő két svájci bankot figyelmeztették, hogy különös gonddal fésülje át ügyfélhálózatát, nincs-e köztük a Ceausescu-klán valamelyik tagja: a Svájci Bankszövetséget (UBS), az ország első számú pénzintézetét és a Svájci Hitelbankot (CS), a harmadik legjelentősebb svájci bankot.
A CS határozottan cáfolta, hogy bármelyik fiókjában elhelyeztek volna ilyen betétet, az UBS válasza árnyaltabb volt. "A megerősítés és a cáfolat egyaránt a banktitok megsértését jelentené" - közölte a bank szűkszavú szóvivője.
Az igazságügyi- és rendőrminisztérium rámutatott: a bankoknak kell átvizsgálniuk ügyfélhálózatukat és kötelesek "betartani a svájci törvényeket". A Szövetségi Bankbizottság (CFB) egyébként megjegyezte: valamennyi svájci bankot "pótlólagos adatszolgáltatásra kötelezték arra az esetre, ha netán a Ceausescu-családtól vagy hozzá közel álló személyektől eredő kivét iránti igény érkezne hozzájuk". (folyt.)
1990. január 12., péntek 16:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|