 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Környezetvédő szervezetek tiltakozása
"Az alulírott szervezetek megütközve
és felháborodva fogadták azt a hírt, miszerint 1990. február 1-től a
tömegközlekedés, és ezen belül is legfőképpen a BKV jegy- és
bérletárait rövid időn belül másodszor is fel kívánják emelni. Ez az
intézkedés, a személygépkocsi-használat arányaiban olcsóbbá válása
miatt - a benzin-áremelés töredéke a BKV díjak emelésének - tovább
növelné a főváros egyébként is katasztrofális gépjárműforgalmát, és
egyben rendkívüli légszennyezettségét."
SZER, A mai nap:
Megyei lapok - az MSZP választási fegyverei
"... a tömegkommunikáció manipulációra alkalmas lehetőségével
tisztában vannak az MSZP házatáján is. Nem véletlenül ragaszkodnak
oly makacsul a közvéleményt befolyásoló médiákhoz. A tévé és a rádió
bástyáit már sikerült bevenniük, vidéken pedig a megyei napilapok és
kiadóvállalatok birtokosaként uralják a szót, miközben álszent módon
esélyegyenlőségről papolnak.
Tizenhat napilap sorsáról van szó, amelyek mind a mai napig az
MSZP lapgazdasága alatt dolgoznak, és nyereségük felét kötelesek
befizetni a pártnak. Tavaly ily módon négy millió forint folyt be az
MSZMP kasszájába, s könnyen kiszámítható, hogy ez 40 ezer
párttag egyhavi tagdíjával egyenlő."
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Szerednyey Béla (k) T. S. Eliot-Webber: Macskák című musical-jében, melyet új szereplőkkel felújítva mutatott be a Madách Színház Szirtes Tamás rendezésében és Seregi László koreográfiájával január 26-án. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

Lezuhant egy katonai kiképző repülőgép (1. rész)
|

12:15
|

1990. január 26., péntek - A Magyar Néphadsereg egy MIG-23
tipusú kiképző-gyakorló repülőgépe pénteken a kora délelőtti
órákban, kiképzési feladat végrehajtása során Beled község közelében
- eddig ismeretlen okok miatt - a levegőben felrobbant és lakott
területen kívül lezuhant. A repülőgép roncsai nagyobb területen
szétszóródtak. A repülőgépvezetők, az 51 éves Bakó Ferenc ezredes és
a 29 éves Reinhardt Róbert százados a katasztrófa során életüket
vesztették. Polgári anyagi javakban kár nem keletkezett.
|

Tovább »
|
 |

II. János Pál afrikai körútra indult
|

08:34
|

Praia, (Zöld-foki Köztársaság) 1990. január 25. péntek
(AFP/Reuter) - II. János Pál pápa csütörtökön kezdett hatodik
afrikai körutazása nyitányaként felszólította a fejlett Északot,
hogy ne feledkezzen meg a fejdődő országok hatalmas gondjairól, bár
maga is elismerte, hogy jelenleg elsősorban a Szovjetunióban és
Kelet-Európában zajló események foglalkoztatják.
|

Tovább »
|
 |

Újabb repülőgépeket bérel a Malév
|

15:09
|

1990. január 26., péntek - Újabb Boeing tipusú repülőgépek
bérléséről kötött megállapodást a Malév és az írországi GPA Group
Ltd. pénteken a Duna Intercontinental Szállóban.
|

Tovább »
|
 |

Törvénysértő volt az átalakulás
|

16:07
|

1990. január 26., péntek - Az igazságügyminiszter és a
kereskedelmi miniszter levélben kérték a legfőbb ügyészt, hogy a
Hungária Szálloda és Étterem Vállalat részvénytársasággá
alakulásával kapcsolatos cégbírósági bejegyzés törvényességét,
valamint az esetleges személyes felelősség kérdését vizsgálja meg. A
Legfőbb Ügyészség, a cégbírósági iratok felülvizsgálata alapján -
amint arról az MTI-t tájékoztatták - megállapította: a
részvénytársaság cégbírósági bejegyzése mind alaki, mind tartalmi
okokból törénysértő volt. Ezért a legfőbb ügyész a cégbírósági
bejegyzés ellen a Legfelsőbb Bíróságnál törvényességi óvást emelt.
Indítványozta a bejegyzést elrendelő végzés hatályon kívül
helyezését. A személyes felelősség tisztázására a Legfőbb Ügyészség
további vizsgálatot folytat. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

Jövő héttől: XXII. Magyar Filmszemle (1. rész)
|

17:07
|

1990. január 26., péntek - A XXII. Magyar Filmszemle főként
az elsőfilmes alkotók fóruma lesz: az idén a korábbiaknál jóval több
fiatal rendező lép majd a film- és közművelődési szakemberekből,
hazai és külhoni kritikusokból álló szakmai közönség és a zsűri elé
munkájával. A szemlére benevezett tizenhat játék- és huszonhét
dokumentumfilm több mint felét első-, illetve másodfilmesek jegyzik;
a jól ismert, ,,törzsalkotónak,, számító rendezők közül viszont csak
néhányan jelentkeznek alkotásaikkal- hangzott el a február 2-8.
között a Budapest Kongresszusi Központban tartandó filmszemle
pénteki sajtótájékoztatóján.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Lovas Zoltán:
Jöttem láttam győztek (12.15.-90.02.28) - A megszerveződés
"Január 26-án újra Hável-nap volt. Az elnök egynapos látogatásra Budapestre érkezett, s ez alkalomból a SZER-es Varga Gyuri lakásán régi barátaival találkozott, így Kőszeggel, Konráddal. A sajtó, s a Fekete Doboz révén én is ott topogtam a zsebkenydőnyi helyen. Lépni, sőt levegőt kapni sem lehetett. Néhány perces kézitusa után amelyet Havel a mikrofonokkal és kamerákkal vívott, kikelt magából, befogta két kezével a fülét, és kiabálva, szó szerint kizavart mindenkit a lakásból. .. teljesen igaza volt, elvégre valóban a barátaival akart találkozni."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|