 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
A Magyar Radikális Párt közleménye
"Az utcai propaganda nem lehet a Magyar Hirdető monopóliuma.
Indokoltnak látjuk ugyanakkor, hogy az általuk üzemeltetett
hirdetőoszlopokat mások ne ragasszák össze. Értékes épületek falát
más okból kell megkímélni. Ellenben az önmagában amúgy is ronda
építkezési palánkok falragaszokkal történő befedése bárkinek joga,
ennek kisajátítása értelmetlen.
A helyi tanácsok elsősorban ne a tiltást, hanem a lehetőségeket
fogalmazzák meg."
SZER:
Für Lajos ökumenikus megemlékezésen, Kiskunmajsán
"A kiskunmajsai zsidó temető helyreállításának gondolata
tavaly, 1988. március 7-ikén született meg. Ugyanekkor egy
falugyűlést tartottak itt Kiskunmajsán, és egyik tagunk, Faludy Éva
- aki apai ágon maga is zsidó származású - vetette fel, hogy nemcsak
két katolikus temető van a faluban, hanem van egy harmadik is: a
zsidó temető. Tekintettel arra, hogy már zsidók alig-alig vannak
ebben a faluban, ez a temető a legelhanyagoltabb. Ezt követően
másnap határoztuk el a helyi Demokrata Fórum gyűlésén, hogy
megpróbáljuk helyrehozni ezt a temetőt. Megpróbáljuk helyrehozni
apáink mulasztását."
|
|
 |
|
 |
 |
 |
|
Az érdi kisiparosok munkáját dicséri az a hét hónap alatt elkészült KIOSZ székház, melyet dr. Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes avatott fel december 12-én, Érden. A beruházáshoz szükséges, közel 14 millió forintot a Magyar Hitel Bank bocsátotta a helyi KIOSZ rendelkezésére, cserében a ház földszintjén helyet kapott az MHB Rt. Széchenyi István Igazgatóság Bankfiókja is. |
|
|
 |
A nap MTI-híreiből |
 |
 |
 |

NDK - tüntetések
|

07:47
|

Berlin, 1989. december 12. kedd (MTI-tud.) - A két német állam egyesítése mellett és ellene tüntettek emberek százezrei hétfőn este az NDK számos nagyvárosában.
|

Tovább »
|
 |

Ellenzéki pártok küldöttei utaztak az NSZK-ba
|

16:23
|

1989. december 12., kedd - Az alsószászországi CDU és a Hannoveri Magyar Kulturális Egyesület meghívására több magyarországi ellenzéki párt küldöttei az NSZK-ba utaztak. Az FKgP-t Prepeliczay István főtitkár és Iván Géza alelnök, a Fideszt Kövér László választmányi tag és Áder János kampányfőnök, az MDF-t Kulin Ferenc alelnök és dr. Marx Gyula országgyűlési képviselő, az SZDSZ-t Demszky Gábor ügyvivő és Hodosán Róza tanácstag, az MSZDP-t Csurdi Sándor, az elnökasszony személyes politikai tanácsadója és Gelencsér Béla, az országos pártvezetőség tagja képviseli. A meghívás célja a kapcsolatok erősítése, illetve Helmut Kohl kancellár közelgő magyarországi látogatásának előkészítése. (MTI)
|

Tovább »
|
 |

APEH-sajtótájékoztató a jövő évi adóbevallásokról (1. rész)
|

17:29
|

1989. december 12., kedd - A magánszemélyek új adózási rendjéről tájékoztatták az újságírókat kedden az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vezetői. Mint elmondották, az 1988. évi adóbevallások tapasztalatai alapvetően kedvezőek: 4,8 millióan tettek bevallást, ebből 3,5 milliónak kellett ténylegesen adót befizetnie. Összesen 75,4 milliárd forint személyi jövedelemadót fizettek be az elmúlt évi adóbevallások alapján.
|

Tovább »
|
 |

Egészségügyi Kerekasztal - állásfoglalás az egészségügy finanszírozásáról (1. rész)
|

17:58
|

1989. december 12., kedd - A parlamenti választásokig az egészségügyben is csak olyan törvények és kormányzati döntések szülessenek, amelyek nélkülözhetetlenek a társadalom működéséhez, ugyanakkor nem kötik meg a jövendő kormányok kezét - egyebek között ezt tartalmazza az az állásfoglalás, amelyet kedden láttak el kézjegyükkel az Egészségügyi Kerekasztal képviselői.
|

Tovább »
|
 |

Dél-alföldi megyék képviselőinek tanácskozása (1. rész)
|

18:53
|

1989. december 12., kedd - A lakáshitel-kamatok visszamenőleges emeléséről ne döntsön a Parlament decemberben, csupán tárgyalja meg a kormány lakásgazdálkodással kapcsolatos előterjesztését. Hosszas vita után így fogalmazták meg közös álláspontjukat a dél-alföldi megyék országgyűlési képviselői kedden Lakiteleken tartott tanácskozásukon. Az eszmecserén Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye képviselői vettek részt. Eredetileg a tanácsi gazdálkodás szabályozásával kapcsolatos terveket akarták megvitatni. E témakörrel foglalkozó vitára készültek fel a Pénzügyminisztérium, az Országos Tervhivatal és a Belügyminisztérium jelen lévő munkatársai is.
|

Tovább »
|
 |

A munkanélküliség várható alakulása - ÁBMH-nyilatkozat
|

21:20
|

1989. december 13., szerda - Jövőre az ÁBMH még nem tart százezres munkanélküliségtől. A munka nélkül maradók viszont mindenképpen számíthatnak segítségre - mondotta Munkácsy Ferenc, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal foglalkoztatáspolitikai és területi főosztályának vezetője az MTI munkatársának azzal kapcsolatban, hogy Németh Miklós miniszterelnök a közelmúltban bejelentette: a rubelelszámolású export erőteljes csökkentése miatt néhány hónapon belül a munkanélküliek száma elérheti a százezret. A nagyarányú munkanélküliség irányába hat az is, hogy gyorsították a veszteséges vállalatok felszámolásának ütemét.
|

Tovább »
|
|
|
|
|
|
 |
|
|