|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
|
|
|
|
|
Románia - esti összefoglaló (2.rész)
|
Bukarestben vasárnap a mínusz 17 fokos nagy hidegben is megtartotta tervezett tüntetését a Nemzeti Keresztény Parasztpárt. A főváros szívében néhány százan vonultak békésen a párt mártírjainak, a forradalom hőseinek emlékét idézve. A műszaki egyetemen a hallgatók gyűlését rendezték meg. Ezen elsősorban oktatási reformokat sürgettek a szónokok. Követelték a felsőoktatási intézmények autonómiáját, egy felsőoktatási törvény elfogadását, amelynek kidolgozásában a diákok is részt akarnak venni. Indítványozzák, hogy töröljék el az egyetemi hallgatók katonai felkészítésére vonatkozó korábbi rendeletet.
Kolozsvárott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség rendezett tanácskozást vasárnap. A szövetség helyi szerveinek vezetői - megyékből, városokból, falvakból - találkoztak a szövetség Ideiglenes Intéző Bizottságának tagjaival. A felszólalók hangsúlyozták: a szövetség működjék a romániai magyarság egységes érdekképviseleti szerveként és vegyen részt az ország politikai életében, a tavasszal tartandó választásokon. Szóltak arról, hogy a romániai magyarságnak új intézményrendszert kell kiépíteni. ,,Új Mózesekre van szükség - mondta Sütő András felszólalásában - és már kezdenek is jönni,,. Kányádi Sándor Finnország nemzetiségi megoldásait nevezte példának. A tanácskozást vezető Domokos Géza, az RMDSZ Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke bejelentette: a szövetség január 13-án Marosvásárhelyen rendezi meg első országos küldöttgyűlését.
Magyar politikusok folytattak látogatásokat és megbeszéléseket vasárnap Erdélyben. Kolozsváron Antall József, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Csoóri Sándor, az MDF elnökségének tagja és Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője a nap folyamán tájékozódó jellegű megbeszélést folytatott Domokos Gézával.
A román televízió visszaállítja magyar nyelvű adását. Mint hivatalosan közölték, az első magyar nyelvű adás január 8-án, hétfőn kezdődik, helyi idő szerint 16.10-kor, ami Magyarországon 15.10 órát jelent. A hétfői műsor adásideje három óra, és bukaresti idő szerint 19.10-kor fejeződik be.+++
1990. január 7., vasárnap 20:08
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|