|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MDF nyílt levele az Országgyűlés megbízott elnökének
"Király Zoltán független ellenzéki képviselő és Raffay Ernő, a
Magyar Demokrata Fórum képviselője nemrégiben nagy visszhangot
kiváltó indítványt hozott nyilvánosságra, melyben azt javasolják,
hogy még ez a parlament rendelkezzék januári ülésén a köztársasági
elnök népszavazás útján történő megválasztásáról.
Mivel a januári ülésszak közeledik, a Magyar Demokrata Fórum
Elnöksége állást foglalt ebben a kérdésben.
Megállapítottuk, hogy az intítvány Király Zoltán és Raffay Ernő
magánvéleménye, amelyet az előterjesztők sem az MDF Elnökségével nem
egyeztettek, sem pedig az MDF más parlamenti képviselőivel."
SZER, Világhíradó:
Jugoszlávia - új pártok
"Miközben
kitapinthatóan csökken a jugoszláv kommunista párt tekintélye,
egyre-másra alakulnak új pártok a sok nemzetiségű államszövetségben.
Végvári Viola szerint már 30-ra, 40-re tehető a számuk.
- Szerbiában is megindult az új politikai vérkeringés, sőt Crna
Gorában és Macedóniában is, amelyeket a szerb kommunisták most
hatalmon levő garnitúrája egyébként mindig is a saját
vadászterületének tekintett.
E pezsgés beindítását kívülről a közvetlen szomszédban,
Romániában lejátszódott vérviharos események serkentették, belülről
pedig Ante Markovic január elsejével bevezetett gyökeres és máris
eredményeket hozó gazdasági reformja."
|
|
|
|
|
|
|
Csehszlovákia - Flemming látogatása (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1990. január 15. hétfő (MTI-TUD) - A bősi vízierőmű
kérdésével is foglalkozott hétvégi pozsonyi sajtótájékoztatóján a
csehszlovákiai látogatáson tartózkodó Marilies Flemming osztrák
környezetvédelmi, ifjúsági és családügyi miniszter. Flemming asszony
annak a véleményének adott hangot, hogy tekintettel a beruházott
hatalmas pénzösszegekre, a bősi létesítményt hasznosítani lehetne,
de csak akkor, ha csúcsüzem helyett hagyományos módon működtetnék. A
szombati sajtótájékoztatón egyébként szó volt azokról a mérgező
vegyianyagokat tartalmazó hordókról is, amelyeket a Pozsonytól nem
messze levő ausztriai Hainburgban, a Duna közelében tárolnak. A
hordóktól feltételezik, hogy rendkívül veszélyes dioxint
tartalmaznak. Az osztrák miniszter ígéretet tett arra, hogy az ügyet
kivizsgálják és ha megsértették a szigorú osztrák környezetvédelmi
előírásokat, a tettesek nem kerülik el a büntetőjogi felelősségre
vonást.
Flemming, aki szombaton érkezett küldöttség élén hivatalos látogatásra Csehszlovákiába, vasárnap Frantisek Pinc csehszlovák fűtőanyagipari és energetikai miniszterrel az épülő temelini atomerőműhöz látogatott és a szakértőkkel együtt a helyszínen folytatott vitát a létesítmény jövőjéről. Kifejtette: Bécs ellenzi az osztrák határhoz közel levő atomerőmű építésének a folytatását és azt javasolja, hogy külföldi szakértők bevonásával vizsgálják meg az erőmű biztonságát és környezeti hatását, a lehetséges veszélyeket és az erőmű sorsáról a végleges döntést halasszák el egy évvel.
Flemming asszonyt hétfőn Prágában fogadta Vaclav Havel csehszlovák köztársasági elnök. A találkozón a csehszlovák államfő megemlítette az osztrák miniszternek, hogy valószinűleg Pozsonyban tudományos tanácskozsát kívánnak tartani ,,az európai politikai erkölcs,, témakörről. A megbeszélésen szó volt a környezetvédelemről és az atomenergetikával összefüggő kérdésekről, illetve az energatakarékossági programokról és megvitatták annak lehetőségét, hogy a csehszlovák-osztrák határon környezetvédelmi park létesüljön. (folyt.)
1990. január 15., hétfő 16:15
|
Vissza »
|
|
Csehszlovákia - Flemming látogatása (2.rész)
|
Prágában nagy figyelemmel kísérik Flemming csehszlovákiai látogatását. Emlékezetes, hogy Ausztria már egy jó ideje aggodalommal figyeli a csehszlovák atomenergetikai programot és a határhoz közelei temelini atomerőmű építését. Temelinben tavaly több alkalommal is nemzetközi szakértők jártak és úgynevezett operatív ellenőrzést is végeztek, de nem találtak olyan hiányosságokat, ami megkérdőjelezné az erőmű biztonságát. Csehszlovákia számára igen fontos a környezetkímélő alternatív energiaforrások megteremtése, mivel erőműinek többsége barnaszéntüzelésű és ez kén és egyéb anyagok kibocsájtásával Európa egyik legszennyezettebb levegőjű országává tette Csehszlovákiát. A temelini atomerőmű bekapcsolásával konkrétan az észak-csehországi szénmedencében már-már elviselhetetlenné váló levegőszennyezési helyzetet kívánják enyhíteni.
Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy november második hetében az észak-csehországi Teplicében hatalmas tömegtüntetések robbantak ki az évről-évre rendszeressé váló szmogriadó, a súlyosbodó ökológiai helyzet ellen. A régi rendszer hatóságai akkor rendőrséget vetettek be és erőszakosan oszlatták fel a tüntetést, az akciókért felelős rendőrfőnök az elmúlt hetekben öngyilkos lett.+++
1990. január 15., hétfő 16:18
|
Vissza »
|
|
Csehszlovákiai atomerőmű - leállítás (kiegészítés mtik3032
és 3033 sz. hírünkhöz)
|
1990. január 15. hétfő (DPA) - Csehszlovákiában a kormány
döntése alapján felfüggesztik a temelini atomerőmű két blokkjának
építését, s fél évben belül eldöntik az erőmű további sorsát -
jelentette be hétfői sajtóértekezletén Frantisek Pinc csehszlovák
fűtőanyagipari és energetikai miniszter. +++
1990. január 15., hétfő 20:16
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|