|
|
|
|
Tüntetés a Ljubjanka előtt
|
--------------------------
München, 1990. október 31. (SZER, Forgószínpad) - Moszkvában mintegy ötezer ember gyűlt össze, hogy emlékezzék és emlékeztessen egy rendőrállam szörnyűséges múltjára, nagy és törpe diktátorok gaztetteire, de főleg azok áldozataira.
Az emléktüntetés színhelye a KGB központja, a hírhedt Ljubjanka előtti tér volt. Ezt fel lehet fogni a sors fintorának is, de visszatekintve inkább némi megnyugvást, elégtételt jelentett azok számára, akik maguk is átmentek a pokol tornácán.
A derűs, okkersárgára festett Ljubjanka áporodott szagú vallató szobáiban és homályos pincéiben számtalan politikai foglyot kínoztak és gyilkoltak meg a szovjet hatalom több mint hét évtizedében. És becslések szerint 10 millió ember fagyott meg, halt éhen és végeztetett ki azokban a munkatáborokban, amelyeket Szolzsenyicin gyűjtőnéven Gulag szigetcsoportnak nevezett.
Az első és talán leghírhedtebb közülük a távoli északon, a Fehér-tengeren lévő Szolovecki, amelyet a huszas évek elején kolostorból alakítottak horrortanyává. Most onnan, a Szolovecki szigetekről hoztak egy nagy nyerskő darabot emlékműnek az áldozatok tiszteletére. A faragatlan kőtömböt a Ljubjanka ablakai alatt helyezték el, rajta kis márványtáblán többek között ez áll:
"Az egyeduralmi rendszer több millió áldozatának. Október 30-ikán, a politikai foglyok napján". (folyt.)
1990. október 31., szerda
|
Vissza »
|
|
- A Ljubjanka-tüntetés - 1. folyt.
|
Az emlékmű felavatása a szovjet Memoriál csoport hároméves áldozatos és nem veszélytelen munkájának, erőfeszítésének az eredménye. A csoportnak mindig is az volt a célja, hogy emléket állítson a rendszer kárvallottjainak. Először ugyanazok a KGB-tisztek tartóztatták le a kezdeményezőket, akik most koszorút küldtek az emlékmű-avatásra. Azután a pártszervezeteket kellett meggyőzni, akik nagy nehezen ráálltak arra, hogy jó, legyen hivatalos emlékezés Sztálin áldozataira.
De a Memorial többet akart: a rendszer áldozatainak követelt elégtételt és lehetőséget, hogy feltárja az igazságtalanságokat a szovjet hatalom kezdetétől napjainkig. Ez csak akkor vált lehetővé, amikor Moszkva városi tanácsába túlsúlyba kerültek a pártonkívüliek.
A keddi tüntetést is a Memorial szervezte. Az emberek a Ljubjanka utca végén gyülekeztek és együtt, némán vonultak a KGB főhadiszállása felé. A nyirkos, szeles időben csak a léptek halk dübörgését lehetett hallani és hangszalagról egy nőt, amint felolvassa az üldözöttek névsorát.
Senki sem jött üres kézzel, a legtöbben pislákoló gyertyát, fehér és piros szegfűt szorongattak, vagy kivégzett szeretteik fényképét tartották magasba. A fejek fölött transzparensek imbolyogtak.
- Soha sem gondoltam volna, hogy megélem azt az időt, amikor nemcsak kimondhatom az igazságot, de saját szememmel láthatom az emlékművet, ami azoknak készült, akik sohasem térnek már vissza - egy kilencvenéves, hófehér szakállú aggastyánból törtek elő ezek a szavak. Csaknem harminc évig érezhette a saját bőrén a gulag-borzalmait. Fogoly és sorstársainak már csak a leszármazottai, rokonai, barátai vehették körül. Őket figyelmeztette arra, hogy a jóvátétel még nem teljes. Reszketeg mozdulattal arra, a Moszkva szívében tornyosuló szoborra mutatott, amely a szovjet üldözési gépezet megteremtőjét, Sztálin egykori jobbkezét, a véreskezű Dzserzsinszkit ábrázolja. +++
1990. október 31., szerda
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|