|
|
|
|
- A jugoszláv hadsereg vezetése - 1. folyt.
|
Szerbia maga is Milosevics elnököt tekinti hadserege főparancsnokának legutóbbi alkotmányos reformjában. Ezek alapján Jugoszlávia mai tábornoki karának nem sok teendője lenne egy szövetséges hadseregben. A nemrég nyugdíjba ment vezérkari főnök, Mirkovics ezért jósolta azt, hogy - idézzük: a hadsereg fogja meggátolni Jugoszlávia széthullását. A hadseregben a CIA azon szellemeiről suttognak, akik állítólag befolyásolják Szlovénia és Horvátország demokratikus pártjait, Bosznia és Hercegovina területén pedig már a kommunista rezsim végleges bukását készítik elő.
Arról nyilvánvalóan senki sem beszél, hogy vajon a jugoszláv katonák követik-e majd politizáló tábornokaik és törekvő tisztjeik utasításait, akik természetesen valamennyien kommunisták. A hadsereg személyzeti állományának 40 százaléka ugyanis horvát, szlovén, muzulmán, magyar és albán származású. Az csak természetes, hogy ezek az emberek közelebb állnak saját nemzetiségükhöz, és aligha lőnének saját népükre.
Az európai enyhülés azonban magával sodorta az évtizedeken át melengetett ellenségképet. A soknemzetiségű Jugoszláviában a hadsereg csak életlen fegyver a belső ellenséggel szemben. +++
1990. október 10., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|