|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP és a kerekasztal
|
(Román István) München, 1989. április 8. (SZER, Világhíradó) - Budapesten megtartották az MSZMP által összehívott érdekegyeztető fórumot, amelynek feladata, hogy politikai tárgyalásokat folytasson az alkotmányosságra való átmenetről. Kik, illetve mely szervezetek képviselői nem mentek el a megbeszélésre? Azt mondhatnánk: épp a legjelentősebbek nem. És miért? - ez kiderül Szekeres László budapesti telefonjelentéséből: - Most és így - nemi - ez a nyolcak válasza az MSZMP tárgyalási ajánlatára. A magyar ellenzék nyolc legjelentősebb csoportja a jogászfórum felhívására és koordinálásával kialakította közös álláspontját. A tegnapi ellenzéki egyeztetést követően ma reggel dr. Kónya Imre, a független jogászfórum vezetője a nyolc szervezet megbízásából felkereste az MSZMP KB delegációját a megjelölt tárgyalási helyen, hogy ismertesse közös álláspontjukat, de a hivatalos hatalom képviselője: dr. György István nem volt hajlandó a tárgyalásra. így csak közös írásbeli nyilatkozatukat tudta Kónya dr. átadni. Szombaton délben az ellenzéki képviselők közös sajtókonferencián jelentették be mindezt. Itt Kónya Imre ismertette az ellenzék közös álláspontját. Most értelmetlennek találják a tárgyalást, melyet a hatalmon lévők látszatteremtésre használtak fel. Az, hogy most a nyolcak nem mentek el a kerekasztal-konferenciára, jelzés és gesztus értékű értelmű tett volt. Figyelmeztetni akarják a hatalmat, és komoly, valóban érdembeli tárgyalásokra késztetni. A független szervezetek képviselői hangoztatták közös, és mégis egyéni véleményüket. A Szociáldemokrata Párt szóvivője, Bruckner György, utalt a márciusi MSZMP-ígéretekre, amiből semmi sem valósult meg. Vigh Károly, a Bajcsy-Zsilinszky Társaság képviselője eljárási és tartalmi kérdések meg nem válaszolását hangsúlyozta, ami a nem tiszta szándékot jelzi. Az MDF képviseletében Magyar Bálint kijelentette: nem kerekasztal- konferenciára kívánnak leülni, és nem kerekasztalhoz, hanem egy asztal két ellentétes oldalához. Szabad György, a MDF delegátusa hangsúlyozta, hogy az MDF tárgyalna, de nem akárhogy. Csak a többiekkel együtt, kétoldalú tárgyalásokon, ahol az asztal egyik oldalán ülnek a hatalom jelenlegi birtokosai, másikon - a népfórum alapján - az ellenzék képviselői. Fontos kérdésként említette a bős-nagymarosi vízierőművel kapcsolatos kormányálláspont tisztázását is. A Néppárt és a Fidesz kardinális kérdésként jelölték meg a Fidesz meghívását a tárgyalásokra, mely most nem történt meg. A Szabad Európa Rádió kérdését Szabad György válaszában a kérdések kérdéseként határozta meg és kijelentette: A nép maga fogja eldönteni: melyik oldal mögé sorakozik fel. Csak olyan megegyezésre hajlandó az ellenzék, mely esélyt ad a nép tényleges akaratnyilvánítására. A cél felé haladván a fokozatosság nem ismer alkut. A cél: a népszuverenitás. És elmondta az ellenzék közös álláspontját Kossuth Lajost idézve: Rend, csak velünk lehet, akik a szabadság hívei vagyunk. Szekeres Lászlót hallották Budapestről. - Kiegészítésül: Összesen tizenöt társadalmi és politikai szervezetet hívtak meg a tanácskozásra - de csupán heten jelentek meg. Fejti György KB-titkár, az MSZMP tárgyalócsoportjának vezetője érthetetlennek nevezte a meghívottak nagy részének távolmaradását.
1989. április 8., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|