|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Benzintartályok 40 napra
|
1990. november 1., csütörtök - Az Országos Kőolaj- és
Gázipari Tröszt 475 ezer tonna benzin befogadására alkalmas
tárolókapacitással rendelkezik. Technikai okok miatt a tartályokban
sosem lehet kevesebb 70 ezer tonna nyersanyagnál, így a ,,csurig,,
töltött tárolóterekben mintegy 40 napi fogyasztásra elegendő benzint
lehetne tárolni - adott felvilágosítást az MTI kérdésére csütörtökön
Antal Lajos, az OKGT kereskedelmi igazgatója.
A trösztnek október 30-án összesen 134,5 ezer tonna benzinje (ebből 88 ezer tonna motorbenzinje) volt, ami 8-11 napi készletet jelentett.
Kőolajat csak rövidebb időre tudunk tartalékolni, ugyanis a 620 ezer tonna nyersanyag befogadására alkalmas tárolótér - a 270 ezer tonnás technikai minimum figyelembevételével - csak 15-20 napi készlet elhelyezésére elég. Kedden az OKGT 329 ezer tonna kőolaj fölött rendelkezett, ez így 3-4 napi fogyasztásnak megfelelő mennyiség volt. (MTI)
1990. november 1., csütörtök 13:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|