|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Margaret Thatcher programja (5. rész)
|
A magyar politikai élet vezetőivel megtartott beható eszmecseréket a nap folyamán számos kiegészítő program tette teljessé. A brit miniszterelnök-asszony a reggeli órákban két kegyeletes megemlékezésen vett részt. Elsőként Raoul Wallenberg szobránál helyezte el a megemlékezés virágait, majd katonai tiszteletadás mellett a Magyar Hősök Emlékművét koszorúzta meg a Hősök terén. Margaret Thatcher időt szakított arra is, hogy rövid Belvárosi séta keretében meglátogassa a magyar üzleti élet egyik ígéretes új hajtását, a Nemzetközi Kereskedelmi Központban működő értéktőzsdét.
Margaret Thatcher és vendéglátója, Antall József délután közös nemzetközi sajtókonferencián válaszolt az újságírók kérdéseire a Hilton Szállóban.
A brit miniszterelnökkel folytatott eszmecseréket összegezve Antall József hangoztatta: közelmúltban Helsinkiben megtartott találkozójuk után, most Budapesten ismét hasznos, tartalmas tárgyalásokra nyílott alkalma Margaret Thatcherrel. A tárgyalásokon igen széles temetikát tekintettek át, a kétoldalú kapcsolatoktól a nemzetközi politikai fejleményeken át a pártközi kontaktusokig. Margaret Thatcher ehhez hozzáfűzte, hogy 1984-es látogatása után most egy teljesen megváltozott Magyarországra érkezett. A mai Magyarország vezetőivel folytatott baráti hangvételű párbeszéd alapját az teremti meg, hogy az országot kormányzó közép-jobb tömörülés felfogása, ,,filozófiája,, közel áll a brit konzervatívokéhoz. Thatcher asszony vélekedése szerint ez a közép-jobb politikai irányzat nagyobb léptekkel halad Európa irányába, mint bármely más közép-kelet-európai demokratizálódó állam vezetése. Ennek kapcsán a brit miniszterelnök ismételten támogatásáról biztosította Magyarország törekvését az Európai Közösségekkel kötendő társult tagsági szerződésről. Elmondta azt is: e szerződések ügyében új felfogású álláspontot képvisel, amelynek lényege, hogy az EK-nak testre szabottabb megállapodásokat kellene kötnie az egyes jelentkezőkkel. Magyarország ügyében azt is világossá kell tenni, hogy a kommunista diktatúrától megszabadult országot szívesen látják az európai szabad népek közösségében. A kelet-európai változásokat taglalva a brit miniszterelnök elismerően szólt Gorbacsov elnök érdemeiről. A szovjet vezető, úgymond, elég bátor volt ahhoz, hogy meglássa: az egyéni szabadságot elfojtó kommunizmus semmiféle perspektívát sem jelenthet.
Antall Józset arról faggatták a külföldi újságírók, Magyarország beveszi-e a piacépítés keserű piruláját. A miniszterelnök leszögezte: a kormány elszántan végrehajtja a tervezett intézkedéseket. (folyt.köv.)
1990. szeptember 19., szerda 18:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|