|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Margaret Thatcher programja (1. rész)
|
1990. szeptember 19., szerda - Nagy-Britannia fenntartás
nélkül, teljes szívvel támogatja Magyarországnak azt a törekvését,
hogy 1992. január 1-jéig kétoldalú társulási szerződést kössön az
Európai Közösségekkel - szögezte le Margaret Thatcher brit
miniszterelnök vendéglátójával, Antall József kormányfővel
folytatott tárgyalásain.
A magyar-brit miniszterelnöki eszmecsere - a keddi rövid ismerkedő megbeszélés után - szerda délelőtt az Országházban folytatódott. Margaret Thatcher, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó miniszterelnöke először négyszemközti megbeszélésre ült le vendéglátójával, majd a magyar, illetve a brit tárgyalócsoport tagjainak részvételével plenáris tárgyalásokat tartottak. A tárgyalóasztal mellett elhangzottakról László Balázs kormányszóvivő tájékoztatta a magyar sajtó képviselőit.
Magyarország EK társulási szándékát brit részről cselekvő támogatással segítik - ígérte a brit kormányfő, ami a többi között azt jelenti, hogy ezügyben megsürgetik a brüsszeli bizottságot, amely, úgymond, hajlamos a kérelmek lassú, megfontolt kivizsgálására. Magyarország végcélja a teljes jogú tagság az Európai Közösségekben - hangoztatta Antall József, s ezzel kapcsolatban is biztatást kapott a brit kormányfőtől. Nagy-Britannia ugyanis támogatja azt a kérést, hogy már a társulási szerződésben is foglaltassék benne: a társult tagság nem végállomás, hanem a teljes jogú tagság egyik lépcsőfoka.
A kormányfői megbeszéléseken tág teret szenteltek a privatizációs folyamatnak, ami Magyarország európai állammá válásának kulcskérdése. Az Európa közösségébe ,,újrafelvételre,, jelentkező Magyarország számára ezzel kapcsolatban a brit példát idézte Margaret Thatcher. Emlékeztetett arra, hogy maga is nagy gondot fordított a szigetország iparának erőteljes privatizálására, miáltal a rosszul menedzselt, pazarló cégek piaci viszonyok közé kerültek, s versenyre kényszerültek. Az eredmények nyomán Nagy-Britanniában most az energia szektor privatizációja került napirendre.
Antall József a magyar privatizációs terveket ismertetve hangsúlyozta: a kormány egyáltalán nem ellenzi a külföldi tőkebefektetéseket; sem a kis-, sem a közép-, sem a nagyvállalati szektort nem zárják el a külhoni befektetők elől. (folyt.köv.)
1990. szeptember 19., szerda 14:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|