|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Thatcher (1.rész)
|
Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1990. szeptember 18. kedd (MTI-tud.) - ,,Önök a
végekről ismét a cselekvés középpontjába kerültek. Immár nem
beszélünk Kelet- és Nyugat-Európáról, hanem csak demokratikus
Európáról,, - mondta kedden Pozsonyban Margaret Thatcher.
Csehszlovákiai látogatásának végén tartott sajtóértekezletén a brit kormányfő azt javasolta a vendéglátó ország illetékeseinek, hogy létesítsenek szoros kapcsolatot a Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal, lépjenek be mielőbb az Európa Tanácsba, valamint dolgozzanak ki és kössenek társulási szerződést az Európai Közösséggel. ,,A teljes jogú tagság is nyitva áll, de előbb végre kell hajtani a szükséges gazdasági változtatásokat,, - tette hozzá.
Thatcher szerint - a feladatok nehézségei miatt - nem várható, hogy Csehszlovákia gyorsan fog integrálódni a Közös Piacba. Bátorította azonban az országot, hogy vegye igénybe a brit szakértők tapasztalatait és tanácsait a privatizáció terén. Az egyik kérdésre adott válaszából kiderült, hogy a brit kormányfő a kelet-közép-európai nemzeti, nemzetiségi problémák megoldását is a kommunizmus alatt elnyomott egyéni kezdeményezések, individuális értékek újrateremtésétől várja.
Thatcher szerdán délelőtt először a prágai Szövetségi Gyűlésbe látogatott, ahol találkozott Alexander Ducbcekkel, a csehszlovák törvényhozás elnökével. Ezután beszédet mondott a képviselők előtt, és arra hívta fel a figyelmüket, hogy a tavalyi forradalmi változások csak az első lépést jelentették. - Ahhoz, hogy Csehszlovákia ismét elfoglalja méltó helyét Európában, arra van szükség, hogy gyökeret verjen a demokrácia - állapította meg. Margaret Thatcher - beszédének elmondása után - átadta Václav Havel köztársasági elnöknek és Alexander Dubceknek a brit Magna Charta hasonmás példányát. Ez a nyolc évszázados dokumentum tartalmazza az emberi szabadságjogok első angliai írásos garanciáit. (folyt.)
1990. szeptember 18., kedd 19:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|