|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Felhívás a nemzet színházáért
(OS)
|
1990. szeptember 16., vasárnap- A Magyar Szellemi Védegylet Ideiglenes Intéző Bizottsága, az építendő új Nemzeti Színház ügyében nemrég körkérdéssel fordult a hazai és a határainkon túl élő magyarság képviselőihez, a kormánynak pedig valamennyi eddigi döntés felülvizsgálatát, a felelősök néven nevezését és szigorú elszámoltatását javasolta. A védegylet ezúton kéri a közadakozó magyar társadalmat, mindazokat, akik korábban pénzbeli vagy más adományokkal segítették a pártállam Nemzeti Színház akcióját, hogy amennyiben van közérdekű, fontosnak érzett mondanivalójuk a régi Nemzeti Színház lerombolásáról vagy arról a negyedszázados huzavonáról, ami ezután következett, ha véleményt kivánnak nyilvánítani arról, hogy az összmagyarság nemzeti színháza hol épüljön fel, vagy hogy azt szellemiségében, működésében, külső- és belsőépítészeti megformáltságában milyennek szeretnék látni, írják meg ezzel kapcsolatos észrevételeiket, gondolataikat és elképzeléseiket az alábbi címre: Magyar Szellemi Védegylet, Krúdy Emlékház. 1036 Budapest Dugovics Titusz tér 15.
Az október végéig beérkező hozzászólások legszebb gondolatait ,,A nemzet színházáért,, című készülő kiadványunkban tesszük közzé. (OS)
1990. szeptember 16., vasárnap 18:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|