|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar ministránsok Rómában
|
Magyar Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Róma, 1990. augusztus 30. csütörtök (MTI-TUD) - Nagyszabású
nemzetközi ministránszarándoklat keretében mintegy 1.200 magyar
tizenéves fiatal érkezett e héten Rómába: püspökök és papok
kíséretében olyan fiatalok, akik rendszeresen ministrálnak a
katolikus templomokban. A fiatalok közül sokan erdélyiek. Először
történik, hogy magyarországi és erdélyi katolikusok közös
zarándoklatra érkeznek Rómába.
A magyar fiataloknak a S.Maria in Traspontina templomban (a Szent Péter tér közelében) ünnepélyes misét mondott Kada Lajos, címzetes érsek, a vatikáni szentségi és istentiszteleti kongregáció titkára, a keresztény értékek érvényesítésére buzdítva őket. Az istentiszteleten részt vett Takács Nándor székesfehérvári koadjutor (utódlási joggal felruházott) püspök és Jakubinyi György gyulafehérvári segédpüspök, valamint Kovács István, a római magyar nagykövetség tanácsosa.
A nemzetközi zarándoklatra Európa országaiból összesen legalább 17-18 ezer fiatal gyűlt össze Rómában. A fiatalokat csütörtökön délután a Szent Péter téren II. János Pál pápa üdvözölte beszéddel. A fiatalok előzőleg gyertyás virrasztást tartottak a téren a békéért.+++
1990. augusztus 30., csütörtök 17:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|