|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
- SZETA-segítség a hajléktalanoknak - 1. folyt.
|
- Egyrészt a nyilvánosság bevonásával: tehát hogy minél több embert - a kilakoltatásra - odahívjunk. Másrészt egyéni paktumokkal, tehát, hogy igenis azonnyomban egy lakásigénylést beadni -, annak, akinek beadható lakásigénylés, azonnyomban egy pályázati lakást megpróbálni megpályáztatni, és erre az időre - átmenti lépésként - albérletet keresünk.
Mert itt van egy komoly jogi hézag: önkényesnek akkor tekinthető valaki, hogyha karhatalommal rakták ki az utcára, de ha a karhatalom előtt elmegy egy fél órával, akkor még nem önkényes. Ez azért nagyon fontos, mert az önkényességi eset döntésének megállapításakor további öt évig lakásigénylést sem adhat be az illető.
Tehát borzasztóan átmeneti piacot próbálunk terjeszteni: hogy igenis tudjanak ezek az emberek elmenni egy hónapra, két hónapra albérletbe.
- Akit már kilakoltattak - hova tudjátok őket elhelyezni, a hajléktalanokat?
- Egyedülállókat a menhelyre.
- A Vajdahunyad utcába?
- A Vajdahunyad utcába, ami a SZETA által létrehozott menhely. A családosokat csak albérletbe, illetve van egy pár olyan barátunk, aki befogadja őket időlegesen. De ezek nem megoldások - főleg most nem, hogy jön az iskola -, a gyerekeket valami ritmus szerint azért valahová el kellene kezdeni járatni iskolába, és nagyon megoldatlan ez a lakáshelyzet.
Őszig csak azt szeretnénk igazából már elérni - annyira adtuk le -, hogy az önkormányzati választásokig ez a tanács, ez fejezze be a működését. Írja ki azt, hogy befuccsolt és nem bírja tovább Nagyon rossz érzés az, hogy a hatalom utolsó lökésével dobnak ki embereket az utcára, és tesznek lehetetlen helyzetbe.
- Mit várhatunk az új önkormányzatoktól lakásügyben? (folyt.)
1990. augusztus 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|