|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Megnyílt az első sajtófesztivál Budapesten
|
------------------------------------------
München, 1990. június 22. (SZER, Magyar híradó) - Tavaly még azt hallottam több Budapesten járt nyugati tudósítótól, hogy a magyar társadalom legboldogabb rétegét az újságírók alkotják. Így volt ez akkor, amikor a sajtószabadság fokozatosan, szinte napról-napra, pontosabban cikkről-cikkre, riportról-riportra növekedett, a szakma visszanyerte becsületét.
És hol a boldogság mostanában? Talán a sajtófesztiválban, hiszen a hétköznapok - a szabadság első eufóriája után - sokasodó, bár a korábbiaktól kicsit eltérő problématömeget hoznak.
A sajtótörvény-tervezetet úgy át kellene dolgozni, hogy tán egy betűje sem maradjon - ha egyáltalán szükség van rá, ha nem alapvető, alkotmányban biztosított jognak kellene tekinteni a sajtószabadságot. Összekuszálódtak a döntések és a határidők, a rádió és a tévé elnökét jövő hónap közepéig kellene kinevezni, de ha nincs médiatörvény és nem létezik még a törvénytervezetben szereplő bizottság sem, akkor milyen alapon nevezik ki őket?
Minderről tegnap folytattak - egyelőre - eredménytelen vitát a szakmabeliek és az Országgyűlés Rádió-, Televízió- és Sajtóbizottságának tagjai.
A felsorolt gondokhoz még hozzátehetjük, hogy mi van a privatizációval, mi van a frekvenciamoratóriummal? Megoldandó kérdés tehát akad elegendő, és ezek a témák is felbukkannak majd a sajtófesztiválon, amelynek megnyitásáról Baráth Edina tudósít:
- Ma délután kettő órakor verőfényes napsütésben, a BNV főterén Szabad György ideiglenes országgyűlési elnök megnyitójával megkezdődött a sajtófesztivál. Az egyik legfőbb érdekessége ennek az eseménynek, hogy még soha nem volt sajtófesztivál Magyarországon. De hogyan is képzelhető, hogy az elmúlt évtizedek kommunista diktatúrája alatt bemutatkozzon például rádiónk: a Szabad Európa Rádió, vagy a glasznoszty szellemét idéző Moszkovszkije Novosztyi, a 168 óra, a Reform Kiadó, a Nap-TV - és még sorolhatnám. (folyt.)
1990. június 22., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|