|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Aboimov - utazás előtt
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. június 11. hétfő (MTI-tud.) - Kedden reggel
az Aeroflot járatával megérkezik Budapestre Ivan Aboimov, a
Szovjetunió új magyarországi nagykövete. Hétfőn a szovjet
külügyminisztériumban - ahol a kelet-európai országokkal foglalkozó
külügyminiszter-helyettesként dolgozott - fogadta az MTI tudósítóját
és beszélt nagyköveti koncepciójáról.
- A mély, dinamikus változások szakaszában kerülök vissza Budapestre, ahol a hetvenes évek elején kezdődött diplomáciai pályám - kezdte a beszélgetést Ivan Aboimov. - Változnak országaink, s értelemszerűen változik kapcsolataink jellege is.
- Sok a teendő, hogy viszonyunk a kölcsönös tisztelet, a szuverenitás, az egyenjogúság és a jószomszédság szellemében fejlődjék. Ismereteim szerint hasonló nézeteket vall az új magyar kormány és a parlament is - mondja a nagykövet.
- Az évek alatt felgyülemlett sok probléma együttes jóakarattal, egymás érdekeinek tiszteletben tartásával megoldható. Az új jellegű viszony építésében értelmetlen volna eldobnunk a hosszú évek alatt felgyülemlett értékeket, viszont bátran el kell vetnünk mindazt, amit az idő nem igazolt.
A nagykövet kitért arra, hogy a jövőben a kétoldalú kapcsolatok alakításában a főszerep a parlamenteknek és a kormányoknak jut. Az együttműködés külpolitikai téren az utóbbi években jól fejlődőtt, s ezt a jövőben is kívánatos intenzíven fejleszteni. Szükség van külgazdasági kapcsolataink hatékonyságának növelésére, érvényt kell szereznünk a kölcsönös előnyöknek. - Együttműködésünknek csak az lehet az alapja - folytatta Aboimov -, hogy gondjainkat, azokat is, amelyek a jövőben jelentkeznek, egymás érdekeinek figyelembe vételével oldjuk meg.
Ivan Aboimov hosszú idő után az első olyan szovjet nagykövet lesz Budapesten, aki nem tagja az SZKP Központi Bizottságának. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kétoldalú viszonyban a parlamenté és a kormányé a főszerep. Hozzátette, hogy nem küldötte a XXVIII. kongresszusnak, s tudomása szerint fel sem merült KB-taggá jelölése. - Viszonyunkban lassan megszűnik a parlamentek kapcsolatának protokolljellege, s ezt az irányt kell a jövő kapcsolatépítésében követnünk. A szovjet diplomata alapkövetelménynek tekinti, hogy aktív tevékenységet folytasson, számít a magyar hatalmi szervek, intézmények együttműködésére, támogatására. +++
1990. június 11., hétfő 17:30
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|