|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
- Környezetvédelem - 1. folyt.
|
A megfelelő szemételtakarítás Magyarországon sincs megoldva. Súlyosbítja a helyzetet továbbá az is, hogy a magyarok veszélyes hulladékot importáltak az országba anélkül, hogy gondoskodtak volna a hulladék korszerű tárolásáról. Az intenzív mezőgazdaság Magyarországon külön problémát jelent azért, mert az erős műtrágyázás szennyezi a talajvizet.
A brüsszeli bizottság értesülései szerint Magyarország lakosságának a fele olyan házban él, amely nincs bekötve a szennyvízhálózatba. 800 városban és községben ihatatlan a víz.
A mostani segélyprogram összegéből Lengyelországban 22 milló, Magyarországon pedig 25 millió márkát fordítanak a környezetvédelem modernizálására.
Budapesten egy környezetvédelmi központ létesítését is támogatják, amely a kelet-európai államok problémáit hivatott felmérni és koordinálni. Bár a környezetvédelmi problémák megoldását az Európai Közösség elsőrangú feladatnak tartja, a most felszabadított összegnek jó kétharmadát azonban a magyar és a lengyel gazdaság fellendítésére szánja.
Lengyelországban többek között technikai segítséget nyújt egy olyan hivatal felállításához, amely szabályozná az állami tulajdon újraelosztását, azaz privatizálást. Magyarországon viszont a bankrendszer korszerűsítését tartja szem előtt. +++
1990. május 16., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|