|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Szovjet nagykövetek - LT-bizottság
|
Tamássy Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. április 12. csütörtök (MTI-tud) - A szovjet
Legfelsőbb Tanács történetében először került sor arra, hogy a
parlament külügyi bizottsága nagykövetek kinevezését vitassa meg. A
csütörtöki bizottsági ülésen a parlament és a külügyminisztérium
közötti kapcsolatok új korszakáról beszéltek, s tíz nagykövet
személyét vitatták meg, köztük a leendő budapesti nagykövet, Ivan
Aboimov jelenlegi külügyminiszter-helyettes személyét is.
Washingtoni nagykövetnek Alekszandr Besszmertnih első külügyminiszter-helyettest ajánlották, míg Jurij Dubinyin eddigi washingtoni misszióvezető a párizsi nagykövetség irányítását veszi át. A Szovjetunió ENSZ-képviselőjének Julij Voroncov első külügyminiszter-helyettest ajánlották, Olaszországba pedig Anatolij Adamisin külügyminiszter-helyettes utazik. Prágába a jelenlegi svédországi nagykövet, Borisz Pankin megy át. Lengyelországba Jurij Kaslev eddigi különleges megbizatású nagykövetet nevezik ki, míg Romániába az eddigi belgiumi nagykövet, Feliksz Bogdanov megy át. A bonni nagykövetség élére Vlagyimir Tyerehov külügyminisztériumi főosztályvezető kerül, s változik a berlini nagykövet személye is, ide Gennagyij Sikin megy át Ausztriából.
Jelentős diplomáciai váltásról van szó, hiszen a nagyköveti személycseréken túlmenően négy külügyminiszter-helyettes kerül most misszióvezetői beosztásba. Alekszandr Belonogov eddigi ENSZ-képviselőt és Julij Kvicinszkij bonni nagykövetet külügyminiszter-helyettessé nevezték ki. A többi felmentett nagykövetet, köztük az SZKP KB-tag Jakov Rjabovot (Párizs), Vlagyimir Brovikovot (Varsó) és Jevgenyij Tyazselnyikovot (Bukarest) nyugdíjazzák.
A személycserék jelzik, hogy a szovjet vezetés nem mindig volt elégedett a meglehetősen fontos helyen lévő nagykövetségek munkájával - sokat bírálták például a bukaresti missziót a decemberi romániai forradalomról adott információi kapcsán -, s igyekszik a konzervatív vezetőket háttérbe szorítani: Brovikov például a Mihail Gorbacsovot jobbról támadó, a KB-üléseken elhangzott éles kirohanásairól vált ismertté a közvélemény előtt.+++
1990. április 12., csütörtök 19:31
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|