|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-szovjet évforduló
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. február 16. péntek (MTI-tud.) - A
magyar-szovjet kétoldalú kapcsolatokban érvényes szerződéseket új
elvek alapján, a változások szellemében az új követelményekhez kell
igazítani, hogy a két állam kapcsolatai korszerű kereteket kapjanak.
Erről beszélt Györke Sándor, a Magyar Köztársaság szovjetunióbeli
nagykövete azon a pénteki ebéden, amelyen a magyar-szovjet
barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés
aláírásának 42. évfordulójáról emlékeztek meg. A fogadáson a szovjet
vendégek között jelen volt Ivan Aboimov külügyminiszter-helyettes és
Valerij Muszatov, az SZKP KB nemzetközi osztályának helyettes
vezetője.
- Fontos, hogy kapcsolatainknak továbbra is szerződéses alapjai legyenek. Arra is mindenképpen szükség van, hogy a több évtizede érvényes szerződésekből elvessük mindazt, amin túllépett az idő - mondta a magyar nagykövet. - Az 1948-ban aláírt dokumentum betöltötte történelmi küldetését, ezt is a kor szelleméhez kell igazítanunk.
Magyarország az érvényes szerződéseket a jelen követelményeivel összhangban, a barátság szellemében tételesen át akarja tekinteni. A folyamat egyik eleme a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kivonásáról folyó tárgyalás is.
A magyar fél törekvéseiben bírja a szovjet partner egyetértését - jelentette ki Ivan Aboimov válaszbeszédében. - A Szovjetunióban is úgy ítélik meg, hogy mindent meg kell újítani, ami elavult. Ez alapos felkészülést igényel.
Péntek délután a moszkvai MELZ lámpagyárban a korábbi évtizedek formáival, ünnepi pompájával szakító megemlékezést tartottak az évforduló alkalmából. Azon a jelenlévőkkel Györke Sándor kötetlen beszélgetést folytatott Magyarország helyzetéről, a kétoldalú viszonyról, és szó volt a szovjetunióbeli folyamatokról is. +++
1990. február 16., péntek 14:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|