|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai szakmai küldöttségek tárgyalásai (1. rész)
|
1990. január 26., péntek - A héten több amerikai szakértői
delegáció is tárgyalt Magyarországon. A Budapesten létrehozandó
Közép- és Kelet-Európai Környezetvédelmi Központ működési
alapelveiről, az alapszabály tervezetéről, valamint a
magyar-amerikai kormányközi tudományos-műszaki egyezmény
végrehajtásának kérdéseiről tárgyaló küldöttség megbeszéléseket
folytatott a Külügyminisztériumban, valamint a Környezetvédelmi és
Vízgazdálkodási Minisztériumban. Felkereste a Független Ökológiai
Központot, s találkozott több más, független környezetvédelmi
mozgalom, csoport képviselőivel. A tárgyalások során a felek
véglegesítették a kormányközi tudományos-műszaki egyezmény
végrehajtását szabályozó programfelhívás szövegét, s megállapodtak,
hogy az egyes együttműködési projekteket nyilvános pályázatok útján
választják ki. A pályázatokat várhatóan idén márciusban, illetve
áprilisban hirdetik meg.
Egy másik küldöttség az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) és a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium együttműködésének keretében kereste fel Magyarországot. Tájékozódtak arról, hogy milyen segítséget adhatnának Magyarországnak a montreali jegyzőkönyvben vállalt, s a sztratoszférikus ózonréteg védelmét szolgáló kötelezettségei teljesítéséhez. Áttekintést adtak a magyar szakembereknek arról, hogy az Egyesült Államokban milyen kutatásokat kezdtek meg az ózonréteget veszélyeztető freonok és halonok kiváltására. A delegációban részt vett több neves cég, így a Du Pont, a General Motors és a Northern Telecom képviselője is.
Magyarországon is erőteljesen foglalkoznak már azzal, hogy milyen anyagokkal helyettesíthetők a freonok, halonok. Jelentős mennyiségű ilyen anyag szükséges például a műanyaghab-gyártáshoz. A Jászberényi Hűtőgépgyár már felkészült arra, hogy a hűtőgépek szigeteléséhez használt hab gyártásánál vizes technológiát vezessen be. A konzultáción elhangzott viszont, hogy az ilyen habok rosszabb hőszigetelők, így a hűtőgépek mintegy 10 százalékkal több elektromos energiát használnak fel ugyanolyan hűtési teljesítményhez. A több villamosenergia előállítása viszont ugyancsak a környezetet szennyezi. Ugyancsak veszélyes az ózonra a hűtőgépek, klímaberendezésék hűtőközegeként használt anyag. A Jászberényi Hűtőgépgyár képviselője kísérleti kipróbálásra a megbeszélésen mintegy 10 kilogrammot kért a Du Pont-tól az utóbbi időben kifejlesztett helyettesítő hűtőközegből. (folyt.köv.)
1990. január 26., péntek 17:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|