|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Sajtóbeszélgetés az egyházi iskolákról
|
199O. január 2., kedd - Az év első napjaiban átadják új fenntartójának a jelenlegi Móricz Zsigmond Gimnázium épületének egyik szárnyát, s szeptember 1-től megkezdheti működését a Budapesti Református Gimnázium. A Magyarországi Református Egyház valamennyi történelmi iskoláját visszakéri az államtól. Mindez azon a beszélgetésen hangzott el, amelyre Tóth Károly püspök invitálta az újév első munkanapjára, keddre a sajtó munkatársait, s amelyen beszámolt az egyházi iskolák működtetésének lehetőségeiről.
A rendhagyó sajtótájékoztatón elmondották: az épületszárnyban szeptemberben két első és két második osztályban kezdhetik meg az oktatást. Hangsúlyozták, hogy elsősorban a magyar művelődéstörténetre és a nyelvtanításra helyezik a hangsúlyt. Az oktatási intézmény működtetése anyagi feltételeinek alapja az adományok útján összegyűjtött 17 millió forint. Tárgyalások folynak a kormány illetékeseivel arról, hogy az egyházi iskolák is megkapják az állami intézményekhez hasonló mértékű támogatást. A református egyház külföldi testvérszervezetei révén is számít segítségre. (MTI)
1990. január 2., kedd 11:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|