|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZMP a politikai egyeztető tárgyalásokról - Sajtótájékoztató
|
1989. augusztus 2., szerda - A szakértői bizottságokban folyó politikai egyeztető tárgyalásokon a párttörvényről, a választásokról és az alkotmányozási folyamatról kialakitott MSZMP álláspontról tájékoztatták szerdán délután a Központi Bizottság székházában a hazai és a külföldi újságírókat. Fejti György, az MSZMP PIB tagja, a KB titkára, Tóth András, a KB osztályvezetője és Kilényi Géza igazságügyminiszter-helyettes ismertette a politikai átmenet szempontjából különösen fontosnak ítélt témákkal kapcsolatos elképzeléseket, a tárgyalások alakulását. Elhangzott, hogy az MSZMP tárgyalódelegációjának megítélése szerint az igen jelentős nézetkülönbségek ellenére is nagyobb ma a remény arra, hogy megállapodás születik a három törvénynek a Parlament elé terjesztésében, közös szövegében. Vitakérdés a tárgyalásokon a pártok munkahelyi müködése, amellyel kapcsolatban az MSZMP a teljes jogegyenlőség híve, s semmilyen diszkriminációt nem tud elfogadni. Véleménye szerint a törvénynek nem szükséges szabályozni a pártok felépítésének, szervezeti rendjének kérdéseit, ez alapvetően a pártok belügye. A sajtótájékoztatón elmondták, hogy az alkotmánymódosítás időszerű kérdéseivel foglalkozó munkabizottságban lényegesen kevesebb előrehaladás történt, mint a többi bizottságban. A tárgyalópartnerek készséggel elismerik a már elfogadott törvényeket, azonban politikai megfontolásból ellenzik, hogy a tervezeti szinten lévőket jelenlegi összetételű Országgyűlés alkossa meg. Indokként azt jelölték meg, hogy a törvényhozó testület nem legitim. A kérdésekre adott válaszokból kitűnt, hogy az MSZMP nem tartja járható útnak, hogy az Országgyűlés elnöke lássa el a következő hónapokban a köztársasági elnöki funkciót. (MTI)
1989. augusztus 2., szerda 18:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|