|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
- Válasz a hallgatóknak - 2. folyt.
|
- Az Amerika Hangja rádió körülbelül 2 hónappal ezelőtt új programot kezdett. Mit kérdezne ön a Magyarországra lágotató elnöktől? Azonnal válaszoltam. Miért hisznek Moszkvának? Mindent megígérnek, minden nemzetközi egyezményt aláírnak, és ezzel egyidőben fokozzák uralmukat és a kizsákmányolást. Nagy jó érzés volt, hogy az elnök Magyarországon járt éppen a rab nemzetek hetében, de sajnálatos módon erről a körülményről nem történt említés sem itt, sem Lengyelországban. - Most pedig egy Budapestről érkezett levelet idézünk: - Szeretettel köszöntöm a magyar osztály minden munkatársát. Naptárt nézve holnap, július 3-ikán lesz egy éve, hogy megkaptam válaszukat üzenet formájában. Szégyellem magam, hogy pont egy évre köszönöm meg, de mentségemre legyen mondva: időhiányban szenvedek. Törzshallgató jeligém volt, most is ezzel jelentkezem. Máskülönben nyugodtan közölhetik a nevem. Egy szívességre kérném Önöket. Krassó úrnak több mint egy hónapja írtam londoni címére, és mind a mai napig nem kaptam semmi választ. Ugyancsak írtam Tamás Gáspár Miklósnak is ajánlott formában budapesti címére. - Hallgatónk nehezményezi, hogy az adásainkban szereplő Krassó György és Tamás Gáspár Miklós nem tartotta érdemesnek a választ. Csakhogy Krassó György Budapesten tartózkodik, ahol a közelmúltban mint alapító tag szervezi a Magyar Október Pártot. Tamás Gáspár Miklós pedig jelen pillanatban még mindig Londoban tartózkodik. Hallgatónknak levelében van még egy másik kérése is, mint írja: kissé ingerült vagyok. - Annak a Belgiumban élő alaknak üzenném, akire Önök többször visszatértek válaszadás formájában, én azt vettem ki, hogy az illető egyén rosszindulatú, úgynevezett arisztrokrata típus. Biztos emlékeznek rá, bírálta önöket a helyes kiejtés, satöbbi miatt. (folyt.)
1989. július 16., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|