|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
- Szobordöntés Budapesten - 1. folyt.
|
Szilágyi Sándor megnyitójában rámutatott: egy hónapja tart Kínában a soha meg nem történt ellenforradalmi felkelés megtorlása, és a hatalom ugyanazokkal a hazug szavakkal törekszik igazolni véres tetteit, mint ötvenhat magyar forradalma után a kádári hatalom. 39 napja dúl már a véres terror - mondta Bálnoki József a Magyar Október Párt nevében -, és ez a 39 nap iszonyatosan hosszú idő az üldözöttek számára. A proletárhatalom megvédelmezése, a pekingi gyilkosoknak ez az érve a mi szemünkben a legócskább érv, mert nagyon jól tudjuk, mennyi köze van a proletárságnak az efféle hatalomhoz. Az emberiség immár le akarja vetni az ideológia Nessus-ingét - mondta Bálnoki. Utána Demszky Gábor a Szabad Demokraták Szövetsége részéről kiemelte: a pekingi gyilkosok a reform indulóját fújják, de mi a tetteik alapján ítéljük meg őket. Azokat ölték meg, akik a reformot népi mozgalomként akarták kibontakoztatni. Mi itt Budapesten nem felejtünk el benneteket, kínai diákok - mondta befejezésül Demszky. Berlin, Budapest, Danszk, Tbiliszi, aztán Peking, holnap talán Bukarest, majd megint Budapest? - tette fel a kérdést a Fidesz nevében Rockenbauer Zoltán, majd Adam Michniket idézte. A szocialista államokban minden különbözőségük ellenére egy valami közös: nem lehet élni bennük, meghalni inkább. Ugyan megbocsátják-e majd ők, hogy lemészároltak bennünket? - tette fel végül a szónoki kérdést Rockenbauer Zoltán, azonosságot vállalva a kínai diákokkal. Ez a szolidaritás szólt a fiatalok transzparenseiről is. Gyilkosok, ma gyilkoltok, holnap rehabilitáltok, éljen a szabad Kína - ilyen feliratokat láttam. (folyt.)
1989. július 11., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|