|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
- A Magyar Október Pártról - 2. folyt.
|
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Magyar Október Párt az lesz, amelyről elhiszik az emberek, hogy tényleg igazat mond, mert most már a kérdésedre válaszolok. A Magyar Október Párt ezt megpróbálja megtenni. Megróbál egy másfajta politikát gyakorolni, és a csalás és korrupció helyett csak igazat mondani és csak őszintén bsszélni. Én azt hiszem, hogy ez lenne a fő különbség. A másik különbség, hogy nyíltan és egyenesen kimondja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc eszményeit maradéktalanul meg kívánja valósítani, illetve elősegíteni a megvalósítását. Ezek közé tartozik természetsen mindenekelőtt a szovjet csapatok teljes és feltétel nélküli kivonása Magyarországról, de ide tartozik a politikai szabadságjogok teljes biztosítása, és - amilyen formában lehet - a nép hatalmának a biztosítása. Ez egy nehéz kérdés, hiszen annak idején a nép kezében voltak a fegyverek. Ezt most senki nem kívánja, de valamilyen formában talán meg lehet közelíteni ezt. Mi népképviseletek és népszavazások rendszeres elrendelésére gondolunk. Végül egy nagy különbség: hogy ez a párt hívja a nyugati magyarságot. Úgy tekinti, hogy a magyarság nem megosztható, és az emigrációban élők - és amennyiben módjuk van - a határainkon kívül élő kisebbségek ugyancsak csatlakozahatnak, és kérik hogy csatlakozzanak a párthoz. Még egy különbséget mondanék. Azt, hogy a párt nem kíván hatalmat gyakorolni, ami furcsa egy párttól. Úgy gondoljuk, hogy a hatalom megvan. A párt elsődleges célja az, hogy ellenőrizze és kontrollálja a hatalmat, sőt ellenzéket is, és kimutassa és megbírálja az esetleges elvtelen arcukat. +++
1989. június 30., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|