|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar-osztrák kormányfői munkatalálkozó
|
Nagycenk, 1989. február 13. hétfő (MTI) - Magyar-osztrák kormányfői munkatalálkozót tartanak hétfőn két határmenti településen, Nagycenken és Rustban. Németh Miklós, a minisztertanács elnöke és Franz Vranitzky szövetségi kancellár a délelőtti órákban a határszakasz magyar oldalán, Nagycenken folytat megbeszélést, majd a nap hátralevő részét a magyar vonatkozású emlékeiről ismert burgenlandi kisvárosban, Rustban tölti.
A magyar-osztrák kapcsolatokban hagyományossá vált határmenti munkatalálkozók mindenekelőtt a két országot kölcsönösen foglalkoztató kérdések protokolláris kötöttségektől mentes, beható megvitatását szolgálják. E sorba illeszkedve a mostani eszmecsere is hangsúlyozottan munkajellegű találkozó lesz, amelyen a kormányfők a nemzetközi élet áttekintése mellett tájékoztatják egymást országaik belső helyzetéről. Az MTI tudósítójának előzetes értesülései szerint a megbeszélések középpontjában mindenek előtt a magyar-osztrák kapcsolatok alakulása lesz. A tárgyalópartnerek az élénk politikai kontaktusok, a sokszínű kulturális kapocsolatok és a dinamikusan növekvő turizmus áttekintésén túl, várhatóan megvitatják azt is, milyen új együttműködési formák alkalmazásával lehetne élénkíteni az évek óta csökkenő kereskedelmi forgalmat. Osztrák lapjelentések a találkozó kapcsán mindenekelőtt azt emelik ki, hogy az MSZMP Központi Bizottságának nagy érdeklődéssel kísért ülése után Vranitzky kancellár most ,,első kézből,, szerezhet értesüléseket a párt vezető testületének állásfoglalásairól. A mostani magyar-osztrák találkozó jelentős vonása, hogy Németh Miklós kormányfői tisztében első alkalommal találkozik külföldi kormányfővel.+++
1989. február 13., hétfő 09:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|