|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az 56-os Szövetség kiáltványa
"Nagyvilág polgárai és kormányai, most hozzátok kiáltunk
Mi,
56-osok úgy érezzük, hogy a vérrel kiharcolt demokratikus
vívmányaink és nemzetünk léte végveszélybe került. Éppen ezért most
megismételjük az 56-os mártír Nagy Imre miniszterelnök hajdani
segélykiáltását: segítsetek, segítsetek, segítsetek..."
SZER, Magyar híradó:
Érdemes lett volna odafigyelni Göncz Árpádra
"valószínűleg sok
mindent megtakarított volna magának az ország, ha nemcsak a lakosság
többsége fogadja meg Gönz Árpád államelnök pénteki javaslatát, hogy
őrizze meg türelmét, tartózkodjék a provokációtól, hanem az
Érdekegyeztetető Tanács tagjai is, hogy az egyik fél függessze fel
az áremelést, a másik pedig a blokádot a tárgyalások befejezéséig.
Természetesen nem szeretnék elébevágni a vitának, hogy joga
volt-e egyáltalán az elnöknek javaslata megtételére vagy nem, de azt
hiszem, hogy az események azt igazolják: forintban is, erkölcsiekben
is kisebb lett volna az áldozat, ha megfogadják tanácsát, még akkor
is, ha nem biztosak abban, hogy jogában volt adni.
Erre az államelnökre mindig érdemes odafigyelni. "
|
|
|
|
|
|
|
Az osztrák kancellár Egyiptomban
|
Kairó, 1989. január 11. szerda (mti-tud) Franz Vranitzky osztrák kancellár szerda délután ötnapos hivatalos látogatásra Egyiptomba érkezett. Kíséretében van Rudolf Streicher ipari és Josef Riegler mezőgazdasági miniszter és egy 60 tagú gazdasági küldöttség, amely az egyiptomi partnerekkel számos szerződést kíván kötni.
Az osztrák kancellár vendéglátójával, Atef Szidki egyiptomi kormányfővel csütörtökön kezdi meg tárgyalásait. Találkozni fog a kairói kormány számos tagjával, így Abdel-Megid külügyminiszterrel is és fogadja őt Hoszni Mubarak elnök is. Az Al Ahrámban szerdán megjelent interjújában az osztrák kancellár elismeréssel adózott Egyiptom ,,bölcs közel-keleti politikájának,, , hangoztatva, hogy Ausztria is támogatja a közel-keleti válság tárgyalásos rendezését, a térség viszályáról öszehivandó nemzetközi ENSZ-konferencia megtartását és az izraeli-arab konfliktus megoldását.+++
1989. január 11., szerda 18:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|