|
 |
 |
 |

A rendőrök nem alkalmaznak erőszakot
|

1990. október 26., péntek - A budapesti rendőrfőkapitány
utasítása szerint a rendőrök nem alkalmaznak erőszakot a fővárosban
- mondta Gyulay Péter rendőr-százados a Budapesti
Rendőr-főkapitányság karhatalmi zászlóaljának parancsnoka az MTI
munkatársának pénteken kora délután.
Gyulay Péter hangsúlyozta: a fővárosi kerületi rendőrökből ad hoc jelleggel összeállított karhatalmi egység, amely mintegy 300 főből áll, készen áll a törvényes rendőri feladatok végrehajtására. Rendelkeznek a tömegoszlatáshoz szükséges személyi és más technikai eszközökkel, de ezeket csak parancsra alkalmazhatják. Az egység parancsnoka utalt arra, hogy a rendőrök személy szerint nagyon nehéz helyzetben vannak, mert az üzemanyagárak drasztikus emelése magánemberként őket is érinti, ugyanakkor mint rendőrök, kötelesek a közrendet és közbiztonságot a törvényes eszközökkel fenntartani.
Gyulay Péter elmondta, hogy egységében vannak olyan rendőrök, akik már több mint 24 órája szolgálatot teljesítenek, fáradtak, de tudják, hogy a főváros lakosságának szüksége van rájuk. Kedvezőnek tartják, hogy eddig még nem találkoztak komolyabb rendőrellenes megnyilvánulásokkal. Bíznak abban, hogy a válságos helyzet erőszakmentesen rendeződik. (MTI)
1990. október 26., péntek 13:54
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|