|
|
|
|
Mészöly: ,,Amit Cooper csinált, szégyen
,, - Válogatott keretek (1. rész)
|
1990. október 26. péntek (MTI) - Mészöly Kálmán egyik szeme sir, a másik meg nevet. A labdarugó válogatott szövetségi kapitánya még mindig boldogan idézgeti fel az olaszok elleni remek EB-selejtezős helytállást (1:1), de ugyanakkor igencsak bő keretet adott meg pénteken. Mert - mint mondta - korántsem tudja, hogy például a ferencvárosi kerettagok milyen fizikai és lelki állapotban jelennek majd meg a szombat este 19 órára, az MLSZ-be kiirt találkozóra.
- A szerdai, Bröndby elleni UEFA Kupa-csatán sokkal jobban helyt állhatott volna a zöld-fehér együttes - kommentált Mészöly Kálmán. - A gólokkal most nem foglalkozom, ám hogy a walesi Cooper biró ténykedését csakis kritikával illethetem, nem vitás Amit Cooper csinált, szégyen Limperger - kiállitása előtt - ugyan ellenfele után nyult, de nem érte el. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első sárga lapja után talán szerencsésebb lett volna őt valakivel ,,leváltani,,, azaz olyan védekező poziciót adni neki, amelyben elkerülhető lett volna az ujabb ,,ütközés,, Cooperrel. De hát utólag már könnyü okos dolgokat mondani.
Önben ezek szerint van tartás azt illetően, hogy a zöld-fehérek esetleg nem lesznek éppen ideális lelkiállapotban a jövő szerdai, Ciprus elleni EB-selejtezőt megelőzően?
- Igen, jól látja a kérdést. Kiváncsi vagyok, szombaton mire lesznek képesek a ferencvárosiak Győrött.
Ha már Ciprus szóbakerült, róluk van-e valamiféle információja?
- Abszolute semmi. A kupanap szigetországi illetékességü ,,mozzanatait,, ugyan láttam a TV-ben, de abból sokra következtetni igen nehéz.
Igy hát tippelni is aligha mer
- De, igen, merek Ezen a találkozón kötelező a győzelem. Én a bergeni, Norvégia elleni első selejtezőnk előtt ,,prognózist,, adtam. Ez igy hangzott: Norvégia és Olaszország ellen legalább két pont, majd Ciprust legyőzni, és akkor veretlenül, négy ponttal várni az 1991-es folytatást. Uton vagyunk...
A ,,zivataros,,, olaszok elleni találkozót követően Bognár György szóvá tette, hogy ha a válogatottban megsérül egy légiós, akkor bizony tekintélyes pénzösszegtől esik el azért, mert az erre az esetre érvényes biztositással egyszerüen nem rendelkezik. Mi a véleménye erről?
- Megértem az idegen földön játszókat, és teljes mértékben azonosulok velük. Már felvettük a kapcsolatot egy osztrák biztositó társasággal. Remélem, hamarosan megnyugtató hirekkel is szolgálhatunk. (folyt.köv.)
1990. október 26., péntek 12:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|