|
|
|
|
Pozsgay Imre politikai szerepe - 1. folyt.
|
- Egy kissé az eredeti témánktól eltávolít bennünket a következő kérdésem, de mert érdekesnek és fontosnak tartom, mégiscsak felvetem. Mondod, hogy pártszakadás nem valószínű, esetleg nem is kívánatos. Viszont kétségtelenül tanúi vagyunk annak, hogy olyan, a közéletben nagy tiszteletnek örvendő személyiségek, mint például Bihari Mihály politológus, aki ugye bejelentette, pályázik az újból megalakult Szociáldemokrata Párt főtitkári tisztségére. Nos, ilyen emberek, akik korábban az MSZMP-hez tartoztak, átvonják az MSZMP reformszárnyát másik politikai csoportosulásokba, például a Szociáldemokrata Pártba. - Bizonyára elkerülhetetlen a következménye a jelenlegi magyarországi politikai fejlődésnek. Végül is az MSZMP valóban egy konglomerátum, amelyben a meggyőződéses bolsevikoktól kezdve a reformkommunistákig a legkülönbözőbb csoportokat találjuk, túlnyomó többségükben persze olyan embereket, akik merő egzisztenciális okokból érvényesülésből, opportunizmusból tartoznak ebbe a pártba. Ha Magyarországon egy demokratikus többpártrendszer alakul ki, és a politikai intézmények megváltoznak, akkor nyilvánvalóan ennek a párttagságnak egy jelentős része el fogja hagyni az MSZMP-t. Egyesek azért hagyják el, mert egyáltalában nem kívánnak politizálni, és számukra kellemetlen kényszer volt az, hogy valamilyen pártnak a tagjai voltak. Mások azért hagyják el, mert a meggyőződésükhöz közelebb állnak más politikai irányzatok, szociáldemokrata vagy nemzeti demokrata vagy egyéb irányzatok. Nyilvánvalóan tanúi leszünk annak, hogy egész sor volt kommunista vágy esetleg még ma is párttag átlép ezekbe a pártokba. Ezek közül elsősorban a Szociáldemokrata Párt képes arra, hogy vonzerőt gyakoroljon a kommunista párttagok egy részére. Már most ez nagyon érdekes és jó kérdés, amit feltettél, mert az imént azt mondtam, tulajdonképpen kívánatos, hogy a párt reformszárnya ne szakadjon le. - Mert ha a pártnak nincsen reformszárnya, akkor voltaképpen ismét a sztálinista reflexek fognak túlsúlyba kerülni. Varínak olyan helyzetek, amelyekben úgyse számít az, hogy mit tartunk kívánatosnak. A dolgoknak a saját logikája érvényesül. - Térjünk vissza, Kende Péter, az eredeti témánkhoz, Pozsgay Imre politikai szerepéhez. Ugye azt mondtad, hogy ez a politikus, életcéljának tartja a kommunista eszme és a magyar társadalom, a magyar nép kibékítését. Erről bizonyára sokat tudna beszélni Pozsgay Imre. A kívülállónak mindenesetre feltűnik, hogy ez a meggyőződéses kommunista politikus sokszor azt a társadalmi rendszert tartaná helyesnek, amely pontosan nélkülözi azokat a jellemvonásokat, amelyeket a kommunista rendszerre nyomott rá. Gondolok itt például a csütörtökön Szekszárdon elmondott beszédére, amelyben azt mondja, hogy a 40-es évek végén bevezetett politikai modell Kelet-Európát mára - tehát 40 évvel későbbre - a világ legnagyobb válságterületévé tette. Kérdés, hogy lehet összeegyeztetni egy emberrel a meggyőződéses kommunistát, és azt a gyakorlati politikust, aki szeretné a kommunista ideológia jelentette jellemvonásokat lefejteni egy társadalomról. - Én azt hiszem, úgy lehet összeegyeztetni, hogy tudomásul vesszük, Pozsgay egy olyan reformkommunista, aki felülvizsgálta a bolsevizmus elmúlt 50-60 évének uralkodó gyakorlatát. Tehát nem hiszem, hogy méltányos volt azt mondani róla, Ő tulajdonképpen olyan kommunizmust akar, amiben minél kevesebb kommunizmus van. Ő átgondolta azt, hogy a Szovjetunióban a 20-as években kialakult pártdiktatúra nem az egyedüli útja, lehetősége a kommunista elvek alkalmazásának. Igaz, hogy történetileg ez forrott össze a kommunista névvel, de Pozsgay, aki egy elméletileg érdeklődő ember, úgy látja, tulajdonképpen a bolsevizmus elméleti alapvetésében semmi sem indokolja, hogy a szocializmus voltaképpen pártdiktatúra legyen. Neki tehát van egy elképzelése egy másfajta kommunizmusról, amelyet pár évvel ezelőtt Nyugat-Európában eurokommunizmusnak neveztek, amelynek más elképzelése van arról, hogy tulajdonképpen mi a kívánatos politikai intézményrendszer. - Kétségkívül szemben áll azzal a politikai gyakorlattal, amely Magyarországon 47 óta kialakult, amióta a kommunista párt gyakorlatilag a hatalom monopolista gyakorolója lett. Ő ezzel a politikai - gyakorlattal szemben áll, de ez nem jelenti azt, hogy ő nem is tekinthető kommunista politikusnak. Ő egy másfajta kommunizmust képvisel, és véleményem szerint tudomásul kell venni, hogy ilyen kommunista irányzat is van. Csak Magyarországon nem volt lehetőség ennek az irányzatnak a kifejezésére. Voltak ilyen törekvések 1953 és 56 között is, és tulajdonképpen Nagy Imre is egy nagyon mély felülvizsgálatára törekedett a kommunista gyakorlatnak. Véleményem szerint Pozsgay Imre messzebb megy Nagy Imre esetében. Nem a politikai gyakorlatában, mert Nagy Imrét az 56-os forradalom olyan választás elé hozta, amelynél bátrabb és keményebb döntést valóban nem hozott a hatalmon lévő kommunista politikus. Elméleti alapvetésében véleményem szerint Pozsgay Imre messzebb megy, mint Nagy Imre, és felismerte azt, hogy az alapoknál kell kezdeni, vagyis el kell vetni a pártdiktatúrát. Itt kezdődik tulajdonképpen a demokrácia. - Nem feladatunk nekünk az, hogy Nagy Imre politikáját, személyiségét összehasonlítsuk Pozsgay Imréével, de azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy 1945 óta Nagy Imrén kívül Pozsgay Imre az egyetlen igazán népszerű kommunista politikus Magyarországon. Sokan még idevennék talán Kádár Jánost is, de én a tisztességes politikusok versenyéből őt kizárom azért, mert kezdettől fogva vér tapadt a kezéhez. - Pozsgay tehát egyrészt népszerű politikus, de ennek ellenére felmerül a kérdés, hogy ez a népszerűség vajon elég-e ahhoz, hogy egy esetleges szabad választás esetén egy liberális eurokommunista jellegű MSZMP-t válasszanak az emberek Pozsgay Imre miatt. Tehát a kérdésem tulajdonképpen az, hogy van-e Pozsgay Imrének politikai értelemben vett tábora. Sokan úgy gondolják, hogy ehhez hasonló lehet a Magyar Demokrata Fórum. Mi erről a véleményed? - Először is a Nagy Imre-Pozsgay párhuzam. Azt gondolom, a két emberben az a közös, hogy mind a kettőben van egy olyan nemzeti érzékenység, amely a magyar kommunista párt vezetőinek túlnyomó részéből hiányzott az elmúlt 40 évben, és ez a nemzeti érzékenység és a nemzeti hagyományokhoz; való visszanyúlás teszi lehetővé, hogy ők másképp közelítsék meg Magyarország politikai problémáit, mint elvtársaik és vezető társaiknak a többsége. Ami Pozsgay Imre nehézségét illeti, az szerintem elsősorban abban áll, hogy az elmúlt 40 év elidegenítette a kommunista párttól mindazokat, akik hasonló érzékenységgel próbálták az ország problémáit megközelíteni, és ezért ma végül is ez a reformkommunista szárny nagyon törpe kisebbséget alkot legalábbis azoknak a körében, akik vezető szerepet játszanak a kommunista mozgalomban. Nem teljesen elhanyagolható, és ezt mutatja az is, hogy milyen visszhangot kelt egy olyan mozgalom, mint az Új Márciusi Front, amelyben tulajdonképpen túlnyomórészt kommunisták vagy volt kommunisták játszanak szerepet. Ami pedig a harmadik kérdésedet illeti, vagyis hogyan viszonyítható a Magyar Demokrata Fórum Pozsgay Imréhez vagy megfordítva. Azt gondolom, hogy Pozsgayt nem lehet egészen a Magyar Demokrata Fórumra leszűkíteni, vagy azzal azonosítani. A Magyar Demokrata Fórum kétségkívül, legfontosabb kezdeményezése az elmúlt éveknek, de egy olyan kezdeményezés, amely elsősorban abból indult ki, hogy valakiknek ki kellett fejeznie a magyar nép érzelmeit, és ebben a pillanatban egy érzelmi mozgalom, amely még nem is egészen alakította ki a politikai programját. Rövidesen lesz ennek a mozgalomnak a közgyűlése, és ott meg fogjuk látni, hogy ebből az érzelmi elindulásból - és ezt egyáltalán nem kritikailag mondom - erre szükség volt, hogy ebből milyen politikai irányzat lesz. Pozsgay Imrének azonban az elindulása nem egyszerűen érzelmi. Tulajdohképpen elméleti ember, akinek nagyon határozott elvei vannak, és ezek az elvek véleményem szerint végsősoron visszanyúlnak a szocializmus demokratikus hagyományaihoz. Az európai szocializmusnak a kiindulópontja feltétlenül demokratikus, és abba a történelmi gondolatba tartozik, amely a felvilágosodástól indult el, és amely a modern demokráciák kialakulásához vezetett. Pozsgay ehhez a hagyományhoz nyúlik vissza, és ennyiben az Ő kiindulópontja nem egyszerűen érzelmi-indulati, hanem elméleti is, és az ő álláspontja olyan elméleti pontokat tartalmaz, amelyek őt egyébként más demokrata mozgalmakhoz is közelítik. Véleményem szerint a magyar jövő csak úgy képzelhető el, hogyha az új. magyar politikai vezető garnitúra emberei körülbelül hasonló értékrendet vallanak a demokratikus értékeket illetően. Ebből a szempontból feltétlenül üdvözlendő az, hogy a kommunista pártnak is kezdenek olyan vezetői lenni, vagy van egy olyan szárnya, amely értékrendjében azokat a demokratikus elveket teszi magáévá, amelyekhez szemmel láthatócin a magyar közvélemény nagyobb része tartozik. - Nem szeretném befejezni a beszélgetést, Kende Péter, anélkül, hogy helyt ne adjunk egy olyan véleménynek, amit érintőlegesen már említettünk, mármint hogy gyanakvás van Pozsgay Imre személyével és szerepével szemben. Sokan úgy gondolják, hogy ez a Politikai Bizottság részéről rá kiosztott szerep. Én ennek a felfogásnak legintelligensebb megfogalmazását a párizsi Irodalmi Újság legújabb számában láttam Demszky Gábor tollából. Ha megengeded, felolvasom az utolsó bekezdését, amiből kiderül az, hogy Demszky mit gondol: "Képzeljünk el egy szimultán sakkmérkőzést, amelyben a nagymester szerepét a párt reformpolitikusa játssza. A vele mérkőző sakkozók nem mind ismerik a szabályokat, de annál nagyobb megtisztelés számukra, hogy részt vehetnek a partiban. Számukra nem a nyerés, hanem a jelenlét fontos. Az asztalhoz ülő erősebb játékosok pedig előre kijelentik, hogy nem akarnak nyerni, beérik a remivel, a döntetlennel. Ez a parti addig folyik, amíg a közönség meg nem unja." - Ez kétségkívül nagyon szellemes, de azt hiszem, nem egészen pontosan fedi a helyzetet. Nem abból a szempontból nem fedi, hogy a sakkmester nyerni akar. Természetesen nyerni akar. Minden politikusnak az a célja, hogy nyerjen, és Pozsgay Imre egyáltalában nem volna politikus, és nem játszaná azt a szerepet, hogy ha nem nyerésre játszana. Tehát nem lehet a szemére hányni. Ami azonban ennek a szimultán sakkjátszmának az adottságait illeti, azt hiszem, hogy ez nem egészen úgy van. Először is a szabályok kidolgozása most van folyamatban. Azért olyan nehéz ez a játszma, mert voltaképpen senki sem ismeri egész pontosan a szabályait. Másodszor: igaz, hogy vannak olyan erők, amelyek döntetlenre játszanak, amelyek például úgy fogalmazzák meg a saját helyüket, hogy nem vagyunk kormánypárt, de ellenzék sem kívánunk lenni. Ez természetesen a döntetlenre való játszás egyik formája. Ugyanakkor a porondon vannak most már rendkívül komoly erők, és az imént hosszan beszéltünk a szociáldemokráciáról, amelyek egyáltalában nem döntetlenre játszanak. Tehát tulajdonképpen a fő játékosok, akikkel Pozsgay szemben áll, azok ugyanúgy nyerésre törekszenek. Véleményem szerint minden politikusnál fel kell tételezni, hogy túl akar járni a többieknek az eszén. Ám ha mindegyikről feltételezzük, akkor nem kényszerülünk arra, hogy ezt az egész mostani magyar helyzetet egy szomorú kis manipulációnak lássuk, amelyben vannak egyrészt, a játékvezetők, másrészt a balekok. Ez a helyzet talán így volt pár évvel ezelőtt, most már nem így van. Abban a reményben köszönöm meg Kende Péter párizsi politológus nevében is hallgatóinknak a figyelmet, hogy talán sikerült az elmúlt félóra során néhány továbbgondolásra alkalmas szempontot felvetnünk. +++
1989. február 19., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|