|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MTI közleménye - A hírügynökség visszautasítja Csurka István rágalmait
"A Magyar Távirati Iroda igazgatótanácsa, Szakszervezeti
Bizottsága, valamint a Magyar Hírügynökségi Újságíró Kamara
ügyvezető elnöksége - az intézmény valamennyi, a pártatlan, objektív
tájékoztatást szolgáló munkatársa nevében - a leghatározottabban
visszautasítja Csurka Istvánnak a Magyar Távirati Irodát ért, az
újságírók becsületét sértő rágalmait.
"
BBC, Panoráma:
Tiranai találkozó
"A balkáni országok külügyminisztereinek első, 1988-as belgrádi
találkozója óta a térségben a politikai helyzet lényegesen többet
változott, mint az azt megelőző két évtizedben. Bulgária és Albánia
kivételével Kelet Európában összeomlott a kommunizmus és a Varsói
Szerződés is szétesőfélben van. Míg Romániában továbbra is a volt
kommunisták kezében van a hatalom, az el nem kötelezett Jugoszlávia
legnagyobb köztársaságában, Szerbiában is győzelemre számíthatnak a
rövidesen sorra kerülő választásokban."
|
|
|
|
|
|
|
Német liberálisok
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1990. szeptember 29. szombat (MTI-tud.) - A
liberálisok, szabaddemokraták augusztus első felében létrejött
össznémet pártja (FDP) a hét végén Nürnbergben Hans-Dietrich
Genscher külügyminisztert választotta a párt ,,első számú
jelöltjének,, a december 2-ére tervezett össznémet választásokra. A
nürnbergi pártkongresszus keleti és nyugati küldöttei nagy
többséggel szintén elfogadták azt a javaslatot, hogy a
kereszténypártokkal, a CDU/CSU-val fennálló koaliciót - választási
győzelem esetén - az új törvényhozási periódusban is folytassák.
Otto Lambsdorff, a párt elnöke megerősítette azt a célkitűzést, hogy a liberálisoknak kétszámjegyű eredményt kell elérniük a decemberi megmérettetésen. (A nyugatnémet szabaddemokraták a legutóbbi parlamenti választásokon, 1987-ben, 9,1 százalékig vitték.) Lambsdorff szerint ugyanakkor nem lenne egészséges, ha az uniópártok, a CDU/CSU abszolut többséget szerezne, ,,mivel a világot egy ennyire jobbra sodródó Németország nem töltené el boldogsággal,,. Bár a szabaddemokraták Nürnbergben is a jelenlegi kormánykoalició mellett álltak ki, Lambsdorff, nem először, bírálta a CSU-t. A CSU ugyanis célzásokat tett arra, hogy akarja az alkancellári posztot, holott a szabaddemokraták azt egy esetleges decemberi győzelem után is meg szeretnék tartani maguknak, nevezetesen mostani birtokosának, Genschernek. Lambsdorff szerint a Keresztényszociális Unió követelődzése mögött idegesség húzódik meg, mivel a párt befolyása Németország újraegyesítésével csökken. A választási program elfogadásával is foglalkozó nürnbergi tanácskozáson az FDP önmagát a politikai közép erejeként határozta meg, amely ,,demokráciánk minőségét és stabilitását,, viseli a szívén.+++
1990. szeptember 29., szombat 16:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|