|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Az MTI közleménye - A hírügynökség visszautasítja Csurka István rágalmait
"A Magyar Távirati Iroda igazgatótanácsa, Szakszervezeti
Bizottsága, valamint a Magyar Hírügynökségi Újságíró Kamara
ügyvezető elnöksége - az intézmény valamennyi, a pártatlan, objektív
tájékoztatást szolgáló munkatársa nevében - a leghatározottabban
visszautasítja Csurka Istvánnak a Magyar Távirati Irodát ért, az
újságírók becsületét sértő rágalmait.
"
BBC, Panoráma:
Tiranai találkozó
"A balkáni országok külügyminisztereinek első, 1988-as belgrádi
találkozója óta a térségben a politikai helyzet lényegesen többet
változott, mint az azt megelőző két évtizedben. Bulgária és Albánia
kivételével Kelet Európában összeomlott a kommunizmus és a Varsói
Szerződés is szétesőfélben van. Míg Romániában továbbra is a volt
kommunisták kezében van a hatalom, az el nem kötelezett Jugoszlávia
legnagyobb köztársaságában, Szerbiában is győzelemre számíthatnak a
rövidesen sorra kerülő választásokban."
|
|
|
|
|
|
|
Pártok, egyesületek vezetői az MTI-ben - Pozsgay Imre a tájékoztatásról (1. rész)
|
1989. június 30., péntek - A sikeres politizálás egyik alapfeltétele, hogy a politikusok és szervezeteik rendelkezzenek a tevékenységükhöz szükséges információkkal.
Ezeknek egyik gazdag forrása és közvetítője a Magyar Távirati Iroda, amelynek mint nemzeti hírügynökségnek kötelessége, hogy - a sajtó, a rádió és a televízió hírellátása mellett - széles körű és gyors tájékoztastást nyújtson a közélet vezető személyiségeinek. Ennek érdekében az MTI megnyitja teljes információs tárházát valamennyi országos politikai szervezet előtt és új szolgáltatásokat indít a közélet vezető személyiségeinek tájékoztatására. Erről szólt pénteken 22 párt, szövetség, egyesület, társadalmi szervezet és mozgalom vezetői, képviselői előtt Pálos Tamás, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója. Aláhúzta: ez a tájékoztatási nyitás abból a tudatos törekvésből táplálkozik, hogy az MTI elégítse ki a többpártrendszerű politikai berendezkedés sokrétű információs igényét, vagyis a történésekről objektíven, részrehajlás nélkül, pontosan, hitelesen és gyorsan számoljon be. Emellett olyan információs kínálatot kell nyújtania, amelyből bőségesen válogathat a robbanásszerűen növekvő, sokszínűvé váló írott és elektronikus sajtó. A vezérigazgató részletesen ismertette az MTI által felajánlott szolgáltatásokat. A találkozón részt vett és felszólalt Pozsgay Imre államminiszter, aki hangsúlyozta, hogy az országos politikai szervezetek széles körű informálására irányuló MTI-kezdeményezés hozzájárul a politikai egyeztető tárgyalások eredményességéhez. Kiemelte a hírközlési monopólium felszámolásának fontosságát. Rámutatott, hogy a mai helyzetben egyre több politikai intézmény, szervezet - így a kormány, az MSZMP is - szembetalálja magát egy korszerű médiapolitika kidolgozásának, a hatékony tájékoztatási szervezet kiépítésének követelményével. Támogatta, hogy az MTI az adott politikai viszonyok lehetőségeit és korlátait egyaránt szem előtt tartva a nyilvánosság teljessé tételének tervével áll elő. A vitában részt vettek a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyarországi Szociáldemokrata kPárt, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szervezete, a Magyar Néppárt, a Magyar Függetlenségi Párt, a Tudományos Dolgozók Szakszervezete, a MUOSZ, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága, az MSZMP, a Kereszténydemokrata Néppárt, valamint a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának képviselői. (folyt.köv.)
1989. június 30., péntek 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|