Rendszerváltás és az MTI

	A bányászok türelme
Budapest, 1990. július 11. Szerda (MTI-Press) Úgy tűnik, az ellenzék és a sajtó hiába igér türelmet a kormánynak, az élet türelmetlen. Ahol az elmúlt évtizedekben enyhülés helyett csak erősödtek a feszültségek, ott könnyen kicsordul a pohár, s hiába igaz az, hogy ez a kormány már nem az a kormány, az új igéreteknek pedig illik legalább esélyt adni a megvalósulásra, a legkisebb szikra is lángot vethet. Ahogyan nemrégiben Márkushegyen, a bányászok között. Hogy mi volt az a szikra, azt nem is lehet pontosan tudni. De voltaképpen mindegy is. A bányászok elégedetlensége olyan sok szálból fonódik össze, hogy egyetlen konkrét részletre nem igazán érdemes szót vesztegetni. A fonal vége a hetvenes évekbe vezet, azokba az időkbe, amikor az olajsokk hatására először politikai majd gazdasági programmá formálódott a szénbányászat reneszánsza. Hihetetlen lendülettel kezdődött meg az azóta eocénprogram néven híressé-hírhedté vált dunántúli bányaépítési program, amiről azóta kiderült: AZ AKNÁK NEM SOK ÉS JÓMINŐSÉGŰ SZÉNRE, HANEM ILLÚZIÓKRA ÉPÜLTEK. A négy eocénbánya közül Mány és Nagyegyháza már nincs meg, a Tatabányai Szénbányák pedig a felszámolás sanyarú sorsára jutott, s ma már a hajdani nagyvállalatból csak egy szerény kisvállalat lett. Lencsehegy sem hozott szerencsét Dorognak - a Dorogi Szénbányák nemrégiben kérte felszámolását. A negyedik bánya Márkushegy, amely már nemsokkal a beindulását követően megkövetelte a maga áldozatát, s mára az Oroszlányi Szénbányákat is gazdasági bajok fenyegetik. De korántsem csak az eocénprogram mondott csődöt, befuccsolt a mecseki vállalatra alapozott liász-program is, s nem járt jól a kányási beruházással Nógrád sem. A súlyos milliárdokat felemésztő beruházásoknak, amelyek költségei széntermelés hiányában soha nem fognak megtérülni, döntő szerepük van abban, hogy MA A SZÉNBÁNYÁSZATNAK MINTEGY 41 MILLIÁRDOS ADÓSSÁGA VAN. Ilyen teherrel akkor sem lehetne gazdaságosan dolgozni, ha egyéb gondok nem nehezítenék a vállalatok életét. Alcím: Kerül, amibe kerül Csakhogy vannak egyéb gondok is. A hetvenes években hozott döntés a szénbányászat feltámadásáról ugyanis egyidejűleg azzal is járt, hogy az ágazatot nem gazdaságossági, hatékonysági szempontok vezérelték, hanem a "kell a szén" minden egyebet felülbíráló parancsa. (folyt.) 1990. július 11., szerda 14:32
Vissza »

	A bányászok türelme 2. rész
A szakmai kötelezettségeit népgazdasági terv rögzítette, s amikor az éves tervekben a 25 millió tonna körüli követelmény megfogalmazódott, ez már azt is jelentette, hogy AZ ÁGAZATOT A MENNYISÉGI KÉNYSZER IRÁNYÍTOTTA, s ehhez meg is kapta a szükséges preferenciákat. A bányákat jószerivel "zsebből" irányították: a vállalatok a minisztériumi-ágazati vezetéstől kaptak közvetlen termelési parancsokat. Ez a "kerül, amibe kerül" szemlélet szükségképpen a bányák kirablásához, a termelés és az új területek előkészítése közötti arányok felborulásához, így hallatlan pocsékoláshoz vezetett. Szükségszerű volt, hogy a néhány évig tartó termelési lendület kifulladjon, a széntermelés rendre ráfizetésessé váljon. A nyolcvanas évek elején ezért a szénbányászatról majd minden évben született kormányhatározat, amely számba vette az aktuális veszteségeket, megigérte a hosszú távú rendezést, amivel azután rendre adós maradt. Eleinte azért, mert amíg a népgazdasági terv rögzítette a mennyiségi követelményeket, nem volt reális alapja semmiféle rendezésnek. Utána viszont azért nem, mert a kormányzat nem volt elég következetes. Három évvel ezzelőtt kimondta ugyan végre, hogy a bányákat nem terheli ellátási felelősség, csak azt kell tehát kitermelniük, ami gazdaságosan kihozható, nem lépett elég radikálisan. Nem emelte meg az árakat, hanem mindenféle számítások alapján határköltségeket határozott meg, amelyeknek elvileg el kellett volna dönteniük, melyik akna gazdaságos. A piacon kialakult árak képesek lehettek volna szabályozni a termelést, az elméleti számítások azonban nem. Ezért a vállalatok opponáltak: ha a szénért nem kapnak annyit, amennyit az országnak elvileg ér, akkor hogyan lehet ilyen alapon bányát bezárni? Alcím: Adósság, sorban állás Ami azt illeti nem is nagyon lehetett, leszámítva a tatabányai bányákat, ahol kemény harcok árán, de abba lehetett hagyni a bányászkodást, gazdaságossági okokból nem voltak nagyobb bányabezárások. A szerkezetátalakító program keretében olyan üzemeket zártak be, ahol vagy elfogyott, vagy rövid idő alatt elfogyóban volt a szén. A viták azóta is folynak, a vállalatok helyzete azonban folyamatosan romlik - mára a 41 milliárdos adósság terhei mellett 3 milliárdos veszteség és 6-7 milliárdnyi sorban állás is nehezíti a vállatok helyzetét. (folyt.) 1990. július 11., szerda 14:33
Vissza »

	A bányászok türelme 3. rész
A probléma megoldására A BÁNYAVÁLLALATOK SZERKEZETÁTALAKÍTÁSI PROGRAMOT DOLGOZTAK KI, amely tartalmaz bányabezárásokat is, s amely arra épül, hogy az adósságok egy részének elengedése, a szénárak rendezése nélkül nem hozható létre önfinanszírozó szénbányászat. Akkor viszont igen, mert jónéhány olyan bánya van azért Magyarországon, ahol célszerű fenntartani a széntermelést. A probléma elvileg vállalatonként is megoldható - csakhogy félő, hogy ezesetben sérülnek a gazdasági érdekek. Az országban ugyanis mintegy 2000 megawattnyi szénerőművi kapacitás van, amit botorság volna importszénre alapozni. Ebben ma már tökéletesen egyetértenek a szakemberek - a Gazdasági Kabinet egyik legutóbbi ülésén épppen ilyen szellemben határoztak a bányászat helyzetének rendezéséről. Más kérdés, hogy erről a bányászok nem tudtak, mert nem kaptak elegendő információt - vagy ha kaptak is, jónak látták az elmúlt években hallott sokadik kormányigéret betartására sztrájkkal is figyelmeztetni. Mindez azonban csak a gazdasági háttér, amire egyéb összefüggések is rárakódtak. A már említett hetvenes években ugyanis NEMCSAK A BÁNYÁSZAT NIMBUSZA NŐTT MEG, HANEM A BÁNYÁSZOKÉ IS. A nehéz fizikai munka, s telenként a hétvégeken is folyó termelés, a bányák súlyosbodó helyzete miatti időnkénti szénhiány következtében a bányász az első helyen szerepelt a szakmák rangsorában. Hős bányászok - csak így emlegettük őket. Ez a hősi nimbusz azonban fokozatosan szétfoszlott, s az a körülmény, hogy a társadalom értékítéletében a sok és nehéz munka helyett a hatékony munka veszi át a vezető szerepet, fokozatosan átalakítja a szakmák rangsorát. Szűkíteni a kiváltságokat, csökkenteni a kiemeltséget, hátrébb szorulni a rangsorban - olyan élmény ez, amit legalábbis Európában sokan átéltek, s amit most és a közeljövőben a bányászoknak kell átélniük. Ezzel a helyzettel persze nem lehet igazán eredményesen sztrájkkal harcolni - hiszen ennek nem a vállalatok vezetői és nem is a mindenkori kormány az oka, hanem A GAZDASÁGBAN VÉGBEMENŐ SZERKEZETVÁLTÁS, AZAZ MAGA AZ ÉLET, ami nem hallgat sztrájkokra. Az azonban aligha csodálható, ha a növekvő fenyegetettségérzés az érdekképviselet ellen fordítja az embereket, akik reményeiket nem a hagyományos bányászszakszervezetbe helyezik, hanem az új munkástanácsokba. (folyt.) 1990. július 11., szerda 14:34
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	A bányászok türelme 4. rész
Sokan vannak mindkét táborban, ami önmagában nem volna baj, hiszen egy munkahelyen többfajta érdekképviselet jelenléte még előnyös is lehet. De csak akkor, ha energiáikat nem az egymás elleni küzdelemben vesztegetik el, ahogyan az Márkushegyen történt. Ha ugyanis a munkástanácsok nem a vállalatvezetők ellen - ahogy tenniük kellett volnna a bérekkel vagy a vezetők leváltásával kapcsolatban - vagy a kormány ellen - ahogy tehették volna a szerkezetváltási program megvalósításáért - sztrájkolnak, hanem a munkabeszüntetést a szakszervezetek elleni erőpróbának tekintik, akkor az önkéntes kormányhűséget vállaló érdekképviseletek árnyékában kit érdekel majd, hogy meddig tart a bányászok türelme? (MTI-Press) Kozma Judit A szerkesztőségek tájékoztatására: A szöveg nagybetűs írásmódja technikai jellegű: a kiemelés értelemszerűen fett vagy kurzív. (MTI-Press) 1990. július 11., szerda 14:35
Vissza » A hírhez kapcsolódik »