|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Ajánlás az önkormányzatok SZDSZ-frakcióinak
"Érdemes
mérlegelni a kisebbségben maradt párt(ok) bevonását az önkormányzat
vezetésébe. A fizetések megállapításánál gondoljanak arra, hogy az
ország jelenlegi gazdasági helyzetében, az egyre erőteljesebben
jelentkező szociális problémák közepette a magasan meghatározott
tisztségviselői fizetések visszatetszést kelthetnek.
"
BBC, Panoráma:
A VSZ a budapesti csúcs előtt
"... a Havel által javasolt megoldás, amit
Magyarország és Lengyelország szerintem teljes mértékben támogat,
hogy szűnjön meg a Varsói Szerződés egyesített katonai
parancsnoksága, illetve annak struktúrája, meg fog valósulni.
Gorbacsov szerintem nem akarja azt, hogy az egész Varsói Szerződés
egyből szétessen, már csak azért, mert ő ellenzi ezt a megoldást.
Hogy aztán milyen más megoldásokat lehet megvalósítani, nehéz előre
megjósolni, de a Varsói Szerződés, mint katonai szervezet, szerintem
tulajdonképpen már végnapjait éli.
"
|
|
|
|
|
|
|
- Sajtószemle
|
A válságkezelés módja megmutatja majd, hogy a politikai vezetés miként képes felelni az áremelkedések nyomán kialakult nyugtalanságra. A kommunista rendszer bukása óta most tapasztalható leginkább forradalmi hangulat. Az útakadályoknál tömegek gyűltek össze és hosszú sorok kígyóznak az élelmiszer üzletek előtt. A lap idézi László Balázs kormányszóvivőt, aki úgy nyilatkozott, hogy ötvenezer taxisofőr nem ejtheti túszul a tízmilliós magyar lakosságot. A kormány ugyanakkor kiskaput hagyott, amikor kilátásba helyezte, hogy az ügyet a jövő héten a parlament elé viszi.
Horváth Balázs belügyminiszter kijelentését is idézi Nicolas Denten, miszerint az áremelés visszavonása katasztrófába sodorná az országot. A KGST szétesése a miniszter szerint amúgyis pénzügyi válságot idézhet elő jövőre Magyarországon.
A sajtó nemzetközi vonatkozású hírei közül több lap is címoldalon foglalkozik azzal, hogy az Egyesült Államok újabb százezer katonát készül küldeni a Perzsa-öbölbe. Az Independent vezércikkében az áll, hogy a békés megoldást mindenki előnyben részesítené, mivel a háborúnak több tízezer áldozata lenne. Nem szabad azonban hozzájárulni egy olyan rendezéshez, mely lehetővé tenné, hogy Szaddam Husszein néhány év múlva újabb akciót kezdjen, hiszen akkorra már atomfegyver is lehet Irak birtokában. A Today című lap öt szakértő elemzésére hivatkozva azzal fogklalkozik, hogy a katonai akció megindításának időzítésére nagy hatással van a mindenkori hőmérséklet. A katonai műveletek lehetséges időpontja november lenne, amikor a sivatagban alábbhagy a hőség. +++
di
1990. október 27., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|