|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Ajánlás az önkormányzatok SZDSZ-frakcióinak
"Érdemes
mérlegelni a kisebbségben maradt párt(ok) bevonását az önkormányzat
vezetésébe. A fizetések megállapításánál gondoljanak arra, hogy az
ország jelenlegi gazdasági helyzetében, az egyre erőteljesebben
jelentkező szociális problémák közepette a magasan meghatározott
tisztségviselői fizetések visszatetszést kelthetnek.
"
BBC, Panoráma:
A VSZ a budapesti csúcs előtt
"... a Havel által javasolt megoldás, amit
Magyarország és Lengyelország szerintem teljes mértékben támogat,
hogy szűnjön meg a Varsói Szerződés egyesített katonai
parancsnoksága, illetve annak struktúrája, meg fog valósulni.
Gorbacsov szerintem nem akarja azt, hogy az egész Varsói Szerződés
egyből szétessen, már csak azért, mert ő ellenzi ezt a megoldást.
Hogy aztán milyen más megoldásokat lehet megvalósítani, nehéz előre
megjósolni, de a Varsói Szerződés, mint katonai szervezet, szerintem
tulajdonképpen már végnapjait éli.
"
|
|
|
|
|
|
|
Petre Roman a NATO-ban (2.rész)
|
A román politikus méltatta a NATO stabilizáló szerepét és kifejezte reményét, hogy keddi találkozója megveti az alapját a Románia és a NATO közötti új kapcsolatnak. A hat balkáni ország szerdán kezdődő tiranai értekezletről szólva azt mondotta, hogy Románia a modern időkben mindig mérséklő szerepet játszott a Balkánon. Kijelentette, hogy Románia kitünő kapcsolatokat tart fenn minden balkáni országgal. Tudatában van annak, jegyezte meg, hogy a Nyugatot aggasztja a balkáni helyzet, Tiranában a balkáni együttműködés kölcsönös biztonsági vonatkozásairól és főleg a balkáni országok gazdasági közelítéséről lesz szó.
Hűvösen nyilatkozott viszont a román kormányfő a közép-európai együttműködés távlatairól, illetve meglevő formáiról. Az MTI tudósítója azt kérdezte, hogy milyen új együttműködési struktúrát képzel el Petre Roman Közép-Európában. A válasz így hangzott: csak azt látom, hogy vannak folyamatok, illetve már létező struktúrák, mint a Pentagonále és más javaslatok. Ilyen folyamat, filozófia tehát létezik. Ezzel kapcsolatban mindig ügyelni kell arra, hogy az ilyen regionális szervezeti formák ne rejtsék magukban olyan régi filozófiák szellemét, amelyek nem vezettek jóra Európában. +++
1990. október 23., kedd 15:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|