|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Ajánlás az önkormányzatok SZDSZ-frakcióinak
"Érdemes
mérlegelni a kisebbségben maradt párt(ok) bevonását az önkormányzat
vezetésébe. A fizetések megállapításánál gondoljanak arra, hogy az
ország jelenlegi gazdasági helyzetében, az egyre erőteljesebben
jelentkező szociális problémák közepette a magasan meghatározott
tisztségviselői fizetések visszatetszést kelthetnek.
"
BBC, Panoráma:
A VSZ a budapesti csúcs előtt
"... a Havel által javasolt megoldás, amit
Magyarország és Lengyelország szerintem teljes mértékben támogat,
hogy szűnjön meg a Varsói Szerződés egyesített katonai
parancsnoksága, illetve annak struktúrája, meg fog valósulni.
Gorbacsov szerintem nem akarja azt, hogy az egész Varsói Szerződés
egyből szétessen, már csak azért, mert ő ellenzi ezt a megoldást.
Hogy aztán milyen más megoldásokat lehet megvalósítani, nehéz előre
megjósolni, de a Varsói Szerződés, mint katonai szervezet, szerintem
tulajdonképpen már végnapjait éli.
"
|
|
|
|
|
|
|
A világ sportja - sorokban (1. rész)
|
1990. október 23. kedd
Szöul: ------ A közelmúltban Phenjanban történelmi jelentőségűnek minősített mérkőzést vívott egymással az észak-koreai és a dél-koreai labdarugó válogatott. A Koreai NDK fővárosában október 11-én lejátszott összecsapáson a vendéglátók nyertek 2:1-re. A keddi szöuli újabb találkozón a déliek visszavágtak: az Olimpiai stadionban 70 ezer néző előtt ugyanis 1:0-ra nyertek északi honfitársaik legjobbjai ellen. A mérkőzés egyetlen gólját 17 perccel a lefújás előtt Hvang Szun Hong lőtte. (Reuter)
x x x
New York: --------- Az NHL, az észak-amerikai profi jégkorong liga bajnokságában egy mérkőzést játszottak hétfőn:
New York Rangers - Toronto Maple Leafs 5:1 (Reuter)
x x x
Cesena/Szöul: ------------- Megvédte WBO nagypehelysúlyú világbajnoki címét Kamel Bou Ali. A tunéziai profi bokszoló kihívóját, az argentin Pedro Florindo Villegast ugyanis a második menetben sérülés miatt leléptették. (Reuter)
Továbbra is Mun Szung Kil a WBC nagylégsúlyú világbajnoka. A dél-koreai ökölvívó technikai K.O.-val bizonyult jobbnak kihívójánál, a japán Macumura Kendzsinél, aki az ötödik menetben feladásra kényszerült. (EFE)
x x x
Moszkva: -------- A hokinosztalgia jegyében rendezték meg a luzsnyiki jégstadionban azt a válogatott mérkőzést, amelyen a Szovjetunió és Svédország egykor volt legjobb jégkorongosai találkoztak. A házigazdáknál többek között Tretyak, Mihajlov, Sztarsinov és Jakusev, a vendégeknél pedig Holmqvist és Söderström léptek a jégre. A mérkőzést 7:4-re a svéd veteránok nyerték. (TASZSZ) x x x (folyt.köv.)
1990. október 23., kedd 15:14
|
Vissza »
|
|
Örömfutball Dél-Koreában (Lásd még A világ sportja - sorokban (1. rész) első
kishírét
)
|
Marton János, az MTI tokiói tudósítója jelenti:
1990. október 23. kedd (MTI-tud) - Az 1988-as olimpia óta nem vett részt annyi néző sportrendezvényen, mint kedden az észak-koreai futballválogatott szöuli fellépése alkalmából. A dél-koreai főváros Olimpiai stadionjában már órákkal a mérkőzés előtt megkezdődött az ünneplés: hetvenezer ember éltette a sporteseményt, amely az apró lépések egyike lehet az országegyesítés felé.
A játékosok az ,,egyesítési meccs,, előtt kart karba öltve futottak ki a pályára, és így is távoztak annak lefújásakor. Több mint három évtizede, vagyis 1946 óta nem rendezték meg az addig szokásos Korea-közi futballmérkőzést, és ezt a hagyományt most újították ezúttal fel, előbb Phenjanban, most pedig Szöulban mérték össze tudásukat az északi és a déli labdarugók.
A stadion népünnepélyre emlékeztetett, nézőtéri zenekarok gondoskodtak a hangulatról, amely még magasabbra hágott, amint valamelyik csapat játékosa eljutott a másik csapat tizenhatosáig. Vezető pártpolitikusok mellett mindkét Korea sportminisztere is részt vett a dél-koreai focigálán és az országegyesítésről tartott beszédet.
A szöuliak mellesleg 1:0-ra nyertek, így a felújított észak-déli összecsapások mérlege döntetlen, mivel Észak-Korea hasonló különbséggel diadalmaskodott a csaknem két hete Phenjanban rendezett ,,baráti találkozón,,.+++
1990. október 23., kedd 17:25
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (2. rész)
|
1990. október 23. kedd
Stockholm: ---------- Férfi kézilabda válogatottak találkozóján a világbajnokot legyőzte az olimpiai bajnok:
Svédország - Szovjetunió 22:24 (13:10) (dpa)
x x x
Brasilia: --------- A férfi röplabda világbajnokságért:
Franciaország - Kanada 3:1 (3, -12, 15, 9)
A franciák a negyeddöntőbe jutottak. (dpa)
x x x
Bologna: -------- Miként az várható volt, nem élte túl a sorozatos bajnoki fiaskót Détári Lajos csapatának, a Bolognának az edzője. Miután az eddigi hat fordulóban az együttes egyetlen soványka győzelem mellett öt alkalommal is vereséggel hagyta el a pályát, utilaput kötöttek Franco Scoglio talpa alá. A tréner utódja az a Gigi Radice lett, aki az elmúlt idényben az AS Románál edzősködött. A most 55 esztendős szakember jó egy évtizede már dolgozott a Bolognánál, az 1980/81-es szezonban az ő közreműködésével verekedte fel magát a gárda az elsőosztályú bajnokság 7. helyére. (UPI)
x x x
Moszkva: -------- A szovjet jégkorong bajnokságért:
Ityil Kazany - Torpedo Uszty-Kamenogorszk 2:2 (1:2, 1:0, 0:0) (TASZSZ)
x x x
Krosno: ------- A lengyelországi városban randevúzott több ország gyorsasági motorosa. A viadalon a magyar színeket képviselő Kovács Attila száguldott a leggyorsabban, és 13 pontot gyűjtve megnyerte a nemzetközi versenyt két hazai sportoló, Andrzej Surovecz (12 pont) és Tomasz Pawelecz (11 pont) előtt. (PAP) x x x (folyt.köv.)
1990. október 23., kedd 18:10
|
Vissza »
|
|
A világ sportja - sorokban (3. rész)
|
1990. október 23. kedd
Brasilia: --------- A férfi röplabda világbajnokságon a nyolc közé jutott Hollandia is:
Hollandia - Japán 3:0 (4, 12, 6) (APA)+++
1990. október 23., kedd 21:25
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|