 |
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Állampolgárok nyílt levele Göncz Árpádhoz
"Tiltakozunk a Csoóri Sándort és
Nappali hold című írását ért támadássorozat és rágalomhadjárat
ellen.
Akik a sajtószabadság címén gúnyolják a magyarságot, amikor egy
nekik nem tetsző újságcikk jelenik meg, hecckampányt indítanak az
írója ellen. Ez így egyoldalú sajtószabadság, mely csak arra jó,
hogy íróink továbbra is allegóriában fogalmazhatnak.
"
Amerika Hangja, Világhíradó:
Nemzetbiztonság
"A beszámolók szerint az átlagmagyar ma drágábban él rosszabb
körülmények között, mint akár egy évvel ezelőtt. A nagyobb szabadásg
feletti örömöt beárnyékolja a bizonytalan jövő képe. A sötét tónusú
helyzetképet kiváltó esetlelges okok felett heves viták indultak a
vacsoraasztal körül. Mint kiderült, azt senki sem várta, hogy a
pártállam bukása után mintegy varázsütésre megérkezik a Kánaán, és a
tönkretett ország elindulhat a gazdagodás felé.
A társaság néhány tagja, köztük magam is arra számítottunk, hogy
a felszabadult társadalom a kezdeti bizonytalanságok után mára majd
mutatja a kibontakozás, a magára találás jeleit."
|
|
|
|
|
|
 |
A kommunizmus maradványa
|
------------------------
München, 1990. október 20. (SZER, Nyitott szemmel) - Hanák Tibor
hétről hétre a politikai, társadalmi és kulturális élet egy-egy
problémáját elemzi. Mai témája a kommunizmus maradványai és a
maradék kommunisták:
Micsoda öröm volt sarokba vágni Marxot és Lenint, milyen jó
érzéssel tépték szét a munkások a vörös brossúrákat, égették el a
diákok a marxizmus-leninizmus tanfolyamainak jegyzeteit szerte az
egykori megszállott országokban. A megkönnyebbülés helyenként
már-már a könnyelműség méreteit ölti, mert azért még nem egészen
biztos, hogy teljesen megszabadultunk a kommunizmustól és a
kommunistáktól.
A régi rendszer hívei vagy inkább csak törzsgárdája egykori
vezetőségének talán csak egy tört része kitart, mint Szálasiék az
elvesztett háborúban, de azt a háborút aztán maradéktalanul
elvesztették nemcsak a nyilasok, de a náci Németország, a fasiszta
Olaszország, sőt még a távolkeleti nacionalista Japán is. Akkor a
régi rend hívei számára nem volt többé visszatérés vagy titkos
támaszpont. Ma azonban nem mondhatjuk ugyanezt a kommunistákról és a
kommunizmusról.
A kommunista párt van uralmon a még mindig szuperhatalomnak
számító Szovjetunióban, mely ráadásul szomszédunk. Igaz ugyan, hogy
sokan már egy lyukas fityinget sem adnának megmaradásáért, de épp a
szétesés teszi kiszámíthatatlanná a hatalmi embereket, csoportokat.
Billenhet a mérleg a reformerek javára, felerősödhet a
demokratizálás és a függetlenségi igény az egyes köztársaságokban,
de billenhet a mérleg a másik oldalra is, azok javára, akik úgy
érvelnek, hogy Gorbacsov indította el a Szovjetuniót a lejtőn.
(folyt.)
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
|
|
- A kommunizmus maradványa - 1. folyt.
|
Nem az ördögöt akarom a falra festeni, de bizonyos eshetőségeket
nem zárhatunk ki figyelmünk köréből csak azért, mert nem kívánjuk
bekövetkezésüket.
Egy hír a szomszédos Csehszlovákiából. Vaszil Mohorita, a
csehszlovák maradék kommunisták vezetője kijelentette, hogy vége a
nemzeti egyetértés idejének, s meghirdette a kompromisszum nélküli
harcot a kormány és a kapitalizmus ellen. Néhány cseh városban, mint
Benesovban, plakátok hirdették: novemberben vették el tőlünk a
hatalmat, októberben visszavesszük.
A régi rend emberei megérezték, hogy Václav Havel népszerűsége
alábbhagyott az utóbbi hónapokban, a gazdasági helyzet romlik,
melyért sokan a demokratikus kormányt, vagy épp a demokráciát teszik
felelőssé. Épp ez kellett, ezt a hangulatot használták ki a
kommunisták.
Déli szomszédunkban is a zavarosban halásznak a kommunisták.
Jugoszláviában is a rend őrzőjeként lépnek fel, sőt meglovagolják a
szerb nacionalizmust, és erős központi hatalmat, egyeduralmat
ígérnek a felizgatott népnek. Itt is megtalálható az a hajlam, mint
Csehszlovákiában, hogy összemosódik az emberek tudatában a betegség
és az orvosság közötti különbség. Inkább a tüdővész, mint a
penicillin; inkább a merevgörcs, mint a tetanuszoltás. Ezt a
beállítottságot és hangulatot persze mesterségesen is elő lehet
állítani.
Romániáról inkább nem is beszélek. Hogy ott milyen hatalma van,
ha nem is a régi rendszernek, de a régi szellemnek, mindenki látja.
A nacionalizmus és a kommunista erők összefonódnak, egymás gúnyájába
bújnak. Ceausescu idejében a kommunizmus képében jelent meg a
nacionalizmus, ma pedig a nacionalizmus mögött gyakran a volt
kommunisták találhaták meg. (folyt.)
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
|
|
- A kommunizmus maradványa - 2. folyt.
|
Ezzel a kettőssel aztán persze, hogy nem megy a demokrácia;
elakad a gazdaság az ínségben, hiányzik a méltányos kisebbségi
politika, a megbékélés és európaizálás szándéka.
Bárhová nézünk, minden szomszédunknál megtaláljuk a nagyfokú
bizonytalanságot és az ugrásra kész kommunistákat. S nálunk,
Magyarországon? Kommunista párt nincs, kommunisták vannak. A párt
eltűnt, a kommunisták egy része megmaradt, sőt a helyén maradt,
itt-ott nehezen is helyettesíthetők, nem azért, mert kommunisták,
hanem mert szakemberek. Tekintve, hogy számuk csökkenőben,
kommunista meggyőződésük pedig halványodóban van, nem is tekinthetők
veszélyesnek.
Ebből azonban nem következik, hogy a pártvezetés kemény magja
szintén szélnek ered, és szélnek ereszti ideológiáját, politikai
hatalmi céljait. Dramatizálni nem kell jelentőségüket, nem sokan
vannak az országban, akiknél visszhangra találna a keménykéz
politikája, a kommunista ideológia és módszertan, avagy akik
megvetnék a nyugati jólétet és imádnák a Szovjetuniót. Hiba lenne
azonban elfeledkezni a kommunizmus maradványairól és a maradék
kommunistákról.
Most még fejbevertek, nem találják helyüket, ideológiájukat, de
elvétve megjelenő elméleti írásaikból láthatjuk, hogy nem adták fel
céljaikat, legfeljebb eszközeiket vette el tőlük a rendszerváltozás.
A jelenlegi időt felkészülésre, a sorok rendezésére használják.
Mivel úgy igyekeznek fellépni, hogy a Kádár-rendszerhez semmi közük,
ők voltak ugyebár a reformok és a változás elindítói, de ezt nem
honorálta nekik a lakosság, a kommunizmus helyett a szocializmusra
hivatkozva a szintén a vonzerő hiányától szétzilált nyugati
baloldallal próbálnak szövetkezni, de legalábbis ellesni az ott
uralkodó szóhasználatot és az útkeresés egyéb módozatait. (folyt.)
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
|
|
- A kommunizmus maradványa - 3. folyt.
|
Bátorítást merítenek abból, hogy olyan prominens
szociáldemokraták, mint Willy Brandt, a szocializmus megújúlásának
szükségességéről beszél. A Társadalmi Szemle októberi számában a
magyar helyzetre vonatkozóan kijelenti az egyik szerző, hogy új
stratégia kialakítására van szükség, mely utat talál a szélesebb
társadalomhoz. Idézi Oskar Lafontaine, a német szociáldemokraták
kancellárjelöltje egyik írását is, mely szerint nincs esély a
szocializmus megújhodására, ha nem válik ismét mozgalommá, és nem
talál vissza eredeti forrásaihoz.
Két tendenciára érdemes felfigyelni. Az egyik, hogy a nyugati
politikusokkal olyan szociáldemokraták nézeteivel próbálják
felfényezni a hazai szocializmus ügyét, akiknek semmi közük nincs és
nem is volt a szovjet típusú szocializmushoz, nem is arról
beszélnek. Vagyis a Nyugattal és a nyugati értékek csábjával
igyekeznek kívánatossá tenni saját szocializmusukat. Kelet felől
jönni nem lenne népszerű, így hát Nyugatról jönnek, Nyugatra
mutatnak.
A másik módszer az a szüntelenül alkalmazott eljárás, hogy a
megvalósult és megvalósított reális szocializmust megkülönböztetik
az ideálistól, az igazitól, az eredetitől, melyet úgy látszik
mindenki rosszul fogott meg és elrontott. Most majd jön a minden
eddiginél jobb szocializmus, az igazi.
Hogy ez jó esetben naivitás, rossz esetben hazugság és
félrevezetés, még nem feltétlenül jelenti, hogy a politikai életben
az ilyen nézeteknek, fogásoknak nincs helyük. De hogy lesz-e
valóban, az nagymértékben függ a magyar demokratikus rendszertől is.
(folyt.)
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
|
|
- A kommunizmus maradványa - 4. folyt.
|
Nem abban az értelemben, hogy a kormány hagyja-e, vagy nem
hagyja a volt kommunisták felkészülését és átiskolázását, a
demokrácia ereje nem a tiltásban van, hanem a megengedésben.
Különben is minden ideológiai és politikai készülődés dacára
biztosak lehetünk abban, hogy azok a szocialistának nevezett
kommunisták, akik szót akarnak kérni, valóban nem a régiek már, nem
jöhetnek sem a régi taktikázással, sem a régi ideológiával, a régi
célok és egyéb maszlagok emlegetésével vagy a kádárizmus
visszaállításának szándékával.
A kommunisták nem tudnak talajt fogni a demokráciában, ha a
demokratikus többségi elv ellen fordulnak, és a mindent tudás
hitével felfegyverkezve maguk alá akarják gyűrni a társadalom
egészét. Ha viszont a rohamcsapat vagy a kiválasztottság
principiumát feladják, önmaguk lényegét akasztják szegre, s fogatlan
tigrisekké válnak.
A kommunisták jövőbeni szerepével kapcsolatban azonban nem is az
a fő tényező, hogy a maradék kommunisták hogyan gondolkodnak
magukról, hanem hogy a magyarság demokratikus gondolkodása és az
ország demokratikus rendszere olyan teherbíró közeget jelentsen,
mely illuzórikussá teszi a hatalomra törő csoportok vállalkozásait.
Évekkel ezelőtt, még a kádárizmus teljében mesélte egy
magyarországi látogatóm, hogy a párttitkár az egyik ülésen magába
roskadva mondta: elvtársak, elfelejtettük a marxizmust. A maradék
kommunisták tehetnek úgy, mintha elfelejtették volna a marxizmust,
de a demokratikus gondolkodású emberek a jelen viszonyok között
egyelőre még nem felejthették el sem a marxizmust, sem pedig a
kommunistákat. De legalább fél szemmel ajánlatos figyelni rájuk. +++
1990. október 20., szombat
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|