Rendszerváltás és az MTI

	Az FSZDL nyilatkozata a munkásmozgalmi utcanevek megváltoztatásáról (1. rész) (OS)
1990. augusztus 7., kedd - A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának ügyvivő bizottsága növekvő agodalommal figyeli azt a tendenciát, amely - tudatlanságból vagy szándékos politikai demagógiából - össze akarja mosni a munkásmozgalom hagyományait a sztalinista diktatúrával. A sztalinisták ki akarták sajátítatni a munkásmozgalom baloldaliságát - ma ezért nem megtagadni kell azt, hanem vissza kell szerezni és meg kell becsülni hagyományainkat. A százéves magyar munkásmozgalom mindig is Európa élvonalához fűzte hazánkat, fontos eleme volt az újkori demokratikus fejlődésnek. Az első szakszervezetek a ma oly sokat emlegetett önszerveződés büszke példái voltak. A demokratikus jogokért, a politikai és gzadasági diktatúra elleni harcra szerveződtek. Legújabbkori történelmünknek ez az egyik leginkább vállalható és vállalandó hagyománya, üldözte is minden diktatúra, a fasiszták éppúgy, mint a sztalinisták. A fiatal magyar demokráciától most e hagyomány megbecsülését várjuk - ám néha hiába. Jó példa erre a legújabb utcanév változtatások néhány meglepő fordulata. Miért kellene példuál megszűnnie a Május 1. útnak éppen a századik évfordulóján annak, hogy a budapesti munkásság először ment ki május 1-jén az utcára demokratikus zsabadságjogokat követelni. Még ha Rákosiék erőszakot tettek is a május 1-jén, a munkásság több mint százéves nemzetközi ünnepét nem megtagadni kell, hanem megtisztitani a rádobált sártól. És miért akarják elvenni Bokányi Dezsőnek, a kíváló munkásszónoknak és 1918-as munkástanács-vezetőnek az utcáját? Nem hagyhatjuk eltüntetni azok emlékét, akik valóban tettek valamit a magyar munkásságért. Sőt, visszaköveteljük azok nevét is, akiket a kommunista rendszer már igyekezett eltemetni. Minél előbb őrizze utca Kéthly Anna nevét, aki kimagasló érdemeket szerzett a szakszervezeti és nőmozgalomban, akit hajthatatlan szociáldemokrataként Rákosiék öt évig tarottak börtönben, aki 1956-ban Nagy Imre minisztere lett, majd a forradalom bukása után az emigráció egyik legkonokabb politikai munkása. Halálát 1976-ban agyonhallgatta a pártirányítású sajtó - illő lenne most végre méltő emléket állítani neki. Mónus Illés a két világháború között nemzedékek sorát nevelte a szakszervezeti akadémián, 1944-ben agyonlőtték a fasiszták, 1945-ben utcát kapott ugyan, de ,,a fordulat éve,, után Rákosiék elvették tőle. Az ő rehabilitásának is eljött az ideje. És folytathatnánk a sort Kunfi Zsigmonddal, Garami Ernővel és másokkal. (folyt.köv.) 1990. augusztus 7., kedd 15:37
Vissza » Folytatásokkal » A hírhez kapcsolódik »