Rendszerváltás és az MTI

	Felcím: Hol a határ? Főcím: Szólásszabadság a parlamentben
Budapest, 1990. október 18. Csütörtök (MTI-Press) Első októberi ülésnapján a "hordó-üggyel" folytatta munkáját az Országgyűlés. Az őszi ülésszak Országgyűlési Naplóit lapozva szinte minden jegyzőkönyvi oldalról idézhető lenne egy-egy megjegyzés, tetszésnyilvánítás, bekiabálás. /pl. "Pfuj", "Savanyú a szőlő", "Tárgyra", "Hordót alá", "Ez már tulzás, becsületsértés", "Nem erősséged a matematika", "Mondjon le", stb./ Fanyalognunk kell-e emiatt? Aligha. A bekiabálások, a tetszésnyilvánítások természetes velejárói a parlamenti demokráciáknak. Éppen a nyilvánosság segíthet rátalálni a demokráciára. Az új képviselők közül sokan azonnal ráéreztek a nyilvánosság előtti szereplés műfajára, s az is természetes jelenség, hogy sokan átlépik a parlamenti szabályok, illemek határait, érzelemből, indulatból politizálnak. A parlamentarizmus - előbb vagy utóbb lelepleződő - hordószónokokat is termel, s a pengeváltásokban, szócsatákban sebeket adnak és kapnak. A parlamenti szólásszabadság szinte teljesen korlátlan, az ezt védő mentelmi jog értelmében a képviselők e minőségükben úgymond "felelőtlenek". A képviselői "felelőtlenség" lényegét veretesen foglalta össze egy 1949-ig irányadó 1867-es házhatározat: "amit az országgyűlési tag mint olyan a házban és a házon kívül mond vagy tesz, azért csak az országgyűlés, éspedig annak azon háza által vonathatik feleletre, amelyhez tartozik." A "felelőtlenség" tehát a honatyának a parlamentben, annak bizottságaiban, frakcióiban s más parlamenten kívüli gyűléseken képviselői minőségében elmondott beszédeire, nyilatkozataira, közbeszólásaira, leadott szavazatára vonatkozik. A "felelőtlenség" feltétlen és örök mentességet biztosít, kiveszi a képviselőt a rendes jogi /mindenekelőtt a büntetőjogi/ felelősségrevonás hatálya alól és a parlament előtti felelősségét teremti meg. (folyt.) 1990. október 18., csütörtök 13:52
Vissza »

	Hol a határ? 2. rész
Vissza lehet-e élni ezzel a nagy szabadsággal? Történelmi példák bizonyítják, jelen történetünkben is, hogy igen. Ez lehet a magyarázata annak, hogy egyre több kivétel töri meg a "felelőtlenség" abszolut szerkezetét. A parlamentek a súlyosabb esetekben nem kívánnak törvényszékké válni, elengedik fegyelmi hatalmuk alól a képviselőt, utat nyitnak a rendes bírósági eljárásnak. A képviselők jogállásáról idén júliusban megalkotott törvény négy évtized után újra megfogalmazza a "képviselői felelőtlenséget" és azt, - helyesen - egyáltalán nem abszolutizálja. E törvény szerint a mentesség nem vonatkozik a rágalmazásra és becsületsértésre, valamint a képviselő polgári jogi felelősségére. E kivételeken túl a szólásszabadságnak a parlamenti fegyelmi jog állít további korlátokat. A tanácskozás biztonságát, a Ház rendjét és fegyelmét védő házszabálypéldák sokasága idézhető: az elnök felszólíthatja a képviselőt, hogy térjen a tárgyra, többszöri felszólítás után megvonhatja tőle a szót. Rendreutasítható az a képviselő, aki a parlament tekintélyét sértő kifejezést használt, vagy aki a Ház rendjét megszegi. A régi magyar házszabályok például kötelezték a "renitens" képviselőt a Ház ünnepélyes megkövetésére, s ismerték az Országgyűlés munkájából meghatározott időre kizárás büntetését is. Az örökösen összeférhetetlen képviselőtől a parlament úgy szabadulhat meg, - ismert ilyen felelősségi megoldás is - hogy ezen a címen megfosztja mandátumától. A szólásszabadság határait "kicölöpöző" jogi-ügyrendi korlátok mit sem érnek a politikai kultúra, a megtanulható parlamenti illem nélkül. Egy állandóan a fegyelmi joggal foglalkozó parlament nem végezhet hatékony munkát, és nem számíthat társadalmi támogatásra. A mindenkori honatyáknak tisztában kell lenniük szerepeik, a parlamenti közéleti színpad kisugárzó hatásával. A házszabály szellemében működő parlament mintaértékű az egész társadalom számára. A társadalom visszajelez, ha úgy érzi, hogy éppen ott fent sértik meg a parlamentáris játékszabályokat, s lépik át a szabadság határait. (folyt.) 1990. október 18., csütörtök 13:52
Vissza »

	Hol a határ? 3. rész
Komoly visszajelzés volt az önkormányzati választás, amikor is a választópolgárok honorálták a stílust és a hozzáértést s elvetették a magamutogató öncélúságot, a hordószónokokat. A parlamenti pártok egy része most stílus- és sebességváltást igér. Így van rendjén, a szólásszabadsággal élve és nem visszaélve rá kell találni a szabadság határaira. Jó ezt hallani, még akkor is, ha tudjuk, minden parlament hű tükre a társadalmi mentalitásoknak, a politikai kulturának. Mondják azt is, nem a tükröt kell összetörni. (MTI-Press) 1990. október 18., csütörtök 13:53
Vissza »